Talán majd "most.....múlok pontosan......"

Válasz

- József Attila -

MINDEN RENDŰ EMBERI DOLGOKHOZ...........
Ő. Nagyon jó.

Válasz

Hát ez nagyon szép és sokatmondó vers.

Előzmény

Válasz

- József Attila -

MINDEN RENDŰ EMBERI DOLGOKHOZ

Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig mindig csak tragédia.
És az ember, szegény ember csak lapul belül,
Benn, magában s ezer arccal egymagában ül,
Három láng nő homlokából, zengő, mély virág
És zokognak, elzokogják a litániát:

„Én csak voltam! - Én, jaj, vagyok! - Én meg csak leszek!
Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek,
Életünk az ember kedve, hanem hol van ő,
Hol az ember? Hát hiába teremtett elő?”

És az ember, szegény ember, csak lapul belül,
Feje körül zengő szavak villáma röpül;
No most, no most fölszáll majd az igazi ima!
És a dráma mindig mindig csak tragédia.

Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság,
Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság
S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul:
Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!...

Világtalan angyalaink sugárlábakon
Átugranak a világi köntörfalakon,
Fölkapják és fölhajítják hozzánk szíveink
S fölkapnak és eldobnak a szívünkből megint.

És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit,
Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit,
Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot!
S dadogok már, dadogok, de - magamban vagyok.

Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém,
Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!...
És a dráma mindig mindig csak tragédia.

S elmegyek és másik jön és az is én vagyok:
Elsiklanak talpam alatt sziklás századok -
Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök?
S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök.

Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem
S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?...
Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.

1924 első fele

Válasz

- József Attila -



ÓDA

1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június

Válasz

Köszönöm! Szilvim!:):)

Válasz

EZ JÓ EZ TETSZIK ÉVÁM:)

Válasz

A "szerelem" ha valóban képes ölni, az soha nem öli meg a szellemi létrehozóját, viszont megöli az önző Egót.- A lélek pedig megújulva szárnyalhat tovább!Ha nem azt öli meg,hanem a lelket, akkor az nem szerelem , hanem szenvedély,ami nem a szeretet, hanem az Egó terméke!:):)
No de József Attila tele volt szenvedéllyel! Ez motiválta az egész költészetét!
A spirituális utakat még nem ismerte!:):)

Válasz

Belehaljunk önmagunkba,önmagunk egoista kis világába..........feltétlen sokszor meg kel halni .-és újjá kell születni gondolkodásban is ..........igen,
vagy a gondolatok elhagyásában,.............
nagyon sokszor születünk újjá!!Talán észre sem vesszük:)........-egy életen belül.
És nem egyszer nagyon fájdalmas a felismerés hogy nem a megfelelő úton jártunk........
ez a felismerés,ezek a felismerések mind mind kicsi halálokhoz vezetnek belül....sötét üres kicsi halálokba,

ennek a jobb verziója a meditáció amit szintén kis halálnak neveznek.........
pedig akkor kezdesz élni igazán amikor például egyé válsz a természettel ,a természet hangjaival rezgéseivel..........és végül az üres csend.............a kis halál...............

Rossz rezgése van ennek a szónak.......de valójában egy nagyon mély békét jelent.................

Válasz

A spirituális út lényege,.szerintem is az hogy belehaljunk régi önmagunkba,és újjászületve....megújulva,álarcok nélkül tudjunk létezni........ez a mi belső elengedésünk régi énünkel-énképünkel szemben.......

József Attila pedig feszegeti azt hogy a testi szerelem,...szellemként szeretne szállni.........de mivel egyre nagyobb lángon ég végül elégeti önmagát.......kihuny.....rövid verzió........(persze sokkal mélyebben szántó a dolog........)

Válasz

Az álarc a család és a társadalom által elvárt szerepek. Ezek nem mi vagyunk csak színjáték.... Nem önmagunk vagyunk, csak szerepek....

Szeretem József Attila verseit, de úgy vélem az ő útja az álarcok levetésére nem a követendő út. A test erőszakos levetése, megölése nem hozza el a várt szabadságot, de iszonyatos karmát szül...
Az ebben az életben felvett álarcok lehullanak ugyan a testtel, de az újjászületés és az életben átélt halál a személyiség eltűnés, az én megszűnése nem tud megszabadító módon végbemenni.
Így csak a szenvedés marad a túlvilágon... meg egy súlyosbított karmával terhelt élet vár rá az ismételt leszületésnél.

Előzmény

Válasz

A spirituális út lényege, hogy belehalunk önmagunkba, lehulnak az álarcok... :)

"Azt hiszem a szerelem semmi más, mint a test szörnyü eröfeszitése, hogy ö is oly végtelenül szabad és örökkévalós legyen, mint a szellem, tehát hogy szellemmé váljon. Ez megint a kettösséget igazolja, mert egyuttal magát öli meg a test - kiradirozza magát a világból, hogy ne legyen más, csak szellem, mert azt hiszi, hogy ö is azzá válik, holott csak egyszerüen megszünk élni. Észreveszi (ami már sok a testtöl) a gyönyörü fényességet a hegyen, és nem elég neki, hogy az ö arca is felragyog, csúcsi lakó akar lenni, ura a várnak, és megy elöre, és mennél közelebb ér, annál kisebbé válik maga, nehogy árnyéka megnöjön, mig végül elfogy. "

József Attila
http://www.ecademy.com/node.php?id=164589

Válasz

Igen.

Előzmény

Válasz

Klassz!!!!

Válasz