Sziasztok!


Az ember a személyiségét gyermekkorában kezdi el felépíteni, és alakítgatja azt haláláig. Az egyetlen dolog, ami változik az idő során az az, hogy míg egy gyermek személyisége rugalmas, könnyen idomul, addig egy felnőtt már csak nagyon mély meggyőződésből képes megváltoztatni önmagát.

Az egó, avagy más néven személyiség, egy kijelentés-halmaz. Az ember kijelent magáról dolgokat, hogy én ilyen, vagy olyan, vagy amolyan vagyok, ezt meg azt szeretem, azt meg ezt gyűlölöm. Ez a természetes, hiszen ha nem jelentenénk ki magunkról ilyen dolgokat, akkor nem is tudnánk, hogy kik vagyunk. Hiszen minden ilyen kijelentés, egyfajta öndefiniálás, mely stabilitás-érzetet nyújt az egó számára a totálisan bizonytalan és kiszámíthatatlan életben. Ami a személyiség mögött van, az valami más.

Maga az egód, kijelentés-halmazod, egy furcsa szerkezet. Azért van, hogy fókuszod egy irányba tudjon nézni. Hiszen ha nem lennének öndefiniáló kijelentéseid, akkor semmilyen stabilitásod nem lenne. Nem tudnád elmondani, hogy Létezem, hiszen nem lenne olyan dolog, melyhez kötődnél, s mely dolog ez által a kötődés által adná meg neked a létezés érzését. Minden enyém, nekem, minden rólam, s minden értem, egyfajta megerősítése a személyiségednek, az egódnak. S minél nyitottabb vagy önmagad feltárására, annál mélyebb meglátásaid lesznek - magadról.

Önbecsapással senki nem megy semmire. A pszichológia és a megvilágosodás itt találkozik. Van egy személyiséged, melyet míg el nem engedsz, addig nem fogsz tudni megvilágosodni. Viszont ahhoz, hogy el tudd engedni, saját véleményem szerint meg is kell ismerned önmagad, téves önképeiden át, minden tudat alatt megbúvó személyiség-jegyeden keresztül egészen addig, míg ki nem kristályosodik előtted, hogy mi is a személyiséged. Ez a jóga útja. Nekem.

Ahhoz, hogy ez jól menjen, egyetlen egy dolog kell. Ez pedig az intenzitás. Ha keresésednek nincs mélysége, akkor nincs benned elég intenzitás. Ha viszont képes vagy szembe nézni önmagaddal újra és újra, ha a tudatosság-gyakorlatokat azok kudarcélményei után is újra és újra elvégzed, akkor jó alapokkal rendelkezel. Ha egyre jobban meg akarod ismerni önmagad, és ezért hajlandó vagy személyiségedet sértő tényekkel, és eseményekkel is szembenézni, akkor jó úton haladsz. Hiszen személyiségünk, ha meg akarunk világosodni, el kell engednünk. Azt pedig nehéz, mindenféle ragaszkodással eltelve. Azokat pedig csak akkor fedezhetjük fel, ha megnyílunk önmagunk számára.

A dolog akkor kezd el izgalmassá válni, amikor az ember észreveszi a testén, hogy valami megváltozott. Ha a személyiségünkben vagyunk, és nem meditatív állapotban, a testünk különböző mozgásait tudjuk megfigyelni, melyek bizonyos szituációkban jönnek elő. Ez lehet egy egyszerű grimasz, avagy valamilyen mimika, amit "mint egy arcot" magunkra veszünk, ha például bizonyos emberekkel beszélünk. Avagy a kezünkkel matatunk, és közben teljesen bele vagyunk veszve a gondolatok körébe.

Amikor valaki beteg, akkor az a test egy bizonyos pontján, avagy pontjain tünetként jelenik meg. A legtermészetesebb gyógyszer mindig az, ha felismerjük, hogy a betegségünk miből fakad. Minden betegség pszichoszomatikus - mert minden tapasztalatunkat mi magunk teremtjük. Amikor valamilyen fájdalma van az embernek, az nem azért van, hogy nyomorultul érezze magát. Az egy igen jó tudatosság gyakorlat, megkeresni önmagunkban, személyiségünkben, hogy milyen tévhit, ragaszkodás, avagy önbecsapás az, ami a tüneteket okozza. A probléma felismerése megszünteti a tüneteket. Szembe kell néznünk vele tisztán, megnyílva, ennek pedig alapja, hogy hajlandók legyünk változni is azért, hogy testünk egészsége megmaradjon. A változásnak pedig egy belső meglátásból kell fakadnia, s nem kényszerből.