Így éltem magányosan, anélkül, hogy igazában bárkivel is szót érthettem volna, míg egyszer, hat esztendôvel ezelôtt, kényszerleszállást nem kellett végeznem a Szaharában. Valami eltörött a motoromban. És mivel se gépészem nem volt, se utasom, magamnak kellett nekilátnom, hogy zöld ágra vergôdjem valahogyan, és kijavítsam a súlyos hibát. Élet és halál kérdése volt ez számomra. Alig egy hétre való ivóvizem volt.

Ott dôltem álomra az elsô este a homokon, ezermérföldnyire minden lakott helytôl. Elhagyatottabb voltam, mint tutaján a hajótörött az óceán közepén. Elképzelhetô hát, mennyire meglepôdtem, amikor hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl.

Azt mondta:

-- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!

-- Micsoda?

-- Rajzolj nekem egy bárányt...

Fölugrottam, mintha villám csapott volna le mellettem. Megdörgöltem a szememet, aztán jól kimeresztettem. És egy apró emberkét láttam, egy teljességgel rendkívüli kis emberkét, amint komoly figyelemmel szemlél. Itt a legjobb kép, amit késôbb csinálnom sikerült róla.

Csakhogy az én rajzom kétségkívül sokkal kevésbé elragadó, mint amilyen a mintája volt. Igaz, nem az én hibámból. Mert ami festôi pályafutásomat illeti, attól már hatesztendôs koromban elvették a kedvemet a fölnôttek, így aztán nem is tanultam meg rajzolni, kivéve a csukott meg a nyitott óriáskígyókat.

Itt a legjobb kép, amit késôbb csinálnom sikerült róla

Ámulattól kerek szemmel néztem hát a különös tüneményt. Ne feledjük el: ezer mérföldre voltam minden lakott vidéktôl. Emberkémen pedig semmi jele nem volt annak, mintha eltévedt volna, vagy halálosan fáradt, halálosan éhes, halálosan szomjas lenne, esetleg halálosan félne. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerencsétlen gyerek, aki eltévedt a sivatagban, ezermérföldnyire minden lakott helytôl. Mikor végre szavamra leltem, azt kérdeztem tôle:

-- De hát... hogy kerülsz te ide?

Erre szelíden, és mintha valami nagyon komoly dolgot kérne, megismételte:

-- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt...

Ha valami nagyon lenyűgözôen rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék. Akármilyen képtelenségnek találtam, ezer mérföldre minden lakott helytôl és ráadásul halálos veszedelemben: elôvettem a zsebembôl egy darab papirost meg a töltôtollamat. Hanem akkor eszembe jutott, hogy én fôként földrajzot, történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, és egy kicsit kedvetlenül közöltem az emberkémmel, hogy nem tudok rajzolni.

-- Annyi baj legyen -- felelte. -- Rajzolj nekem egy bárányt.

Minthogy bárányt soha életemben nem rajzoltam, papírra vetettem neki a két rajz közül, amire egyáltalán képes voltam, az egyiket: a csukott óriáskígyót. De hogy elképedtem, mikor az emberke azt mondta rá:

-- Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban! Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza minden apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.

Hát erre rajzoltam egyet. Figyelmesen szemügyre vette, aztán:

-- Nem! -- mondta. -- Ez már nagyon beteg. Csinálj egy másikat nekem.

Rajzoltam egymásikat.

Kis barátom kedvesen, de elnézôen mosolygott.

-- Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, hanem kos. Ennek szarva van.

Megint újat rajzoltam.

Ez se volt jó neki, akárcsak az elôzôk.

-- Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él.

Erre már kifogytam a türelembôl. Mielôbb neki akartam kezdeni a motorom szétszerelésének; ráfirkáltam hát a papírra a mellékelt rajzot.

-- Tessék -- mondtam. -- Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz.

Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca.

-- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak?

-- Miért?

-- Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...

-- Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány. A rajz fölé hajolt.

-- Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Elaludt... Így ismerkedtem meg a kis herceggel............