“Az ősi hagyományokban a nemi érintkezés magasztos dolog volt.
Manapság már ez is fura számunkra.
De még furább, ha az indiai vagy a toista világ erotikus képeit nézegetjük.
Szinte alig találni olyat, ahol a férfi teljes súlyával ráfekszik a nőre, leteperi, mint birkózó az ellenfelét, és valósággal megarőszakolja.
A szerelmes pár rendszerint összefonódó lábakkal ölelkezik, egymás mellett állva, mint az összecsavarodó indák, de még inkább úgy, hogy a nő van felül, irányítja az aktust, s szinte “beavatja” az öle alatt fekvő szerelmesét az egység misztériumába.
A hanyatt vágott nő, mint a brutális férfiöröm passzív áldozat, nemcsak az ősi időkben, de még a mai bennszülött törzseknél is olyan megrökönyödést váltott ki, hogy ezt a helyzetet elnevezték “misszionárius póznak”.
Ilyesmit ugyanis a nyugati embereknél tapasztaltak először. Később bizonyára már nem csodálkoztak, hogy ugyanazok a férfiak, akik saját asszonyaikkal ilyen “könyörtelenül” ölelkeztek, velük sem bántak kíméletesebben: kifosztották, kipusztították őket, és akik élve maradtak, azokat eladták rabszolgának.Amikor a Jóskönyvet írtam, sokat tűnődtem azon, hogy az ősi Kínában az egyik legboldogabb jósjel, a “Virágzás” miért néz ki úgy, hogy az Ég lent van, és a Föld fent.
Vagyis alul van a férfi-jang és felül a női-jin.
Manapság ezt éppen fordítva gondolnánk.
A kínai bölcsek szerint azonban ez az optimális állapot.
A Teremtő, a Szellem, a Férfi-jang lentről, a mélyből hat, aláveti magát a nőnek – és a Befogadó, a Föld, az Asszony-jin fölötte van a magasban és uralkodik.
Ahol ez a jósjel megvalósul, ott az élet fölvirágzik.
Ott jó élni. Oszlik a sötétség, béke lesz, harmónia, az emberek boldogok és minden kivirul.
Ahol pedig fordítva van, ahol az Ég van fönt és a Föld lent – ahol a Férfi maga alá teperi az Asszonyt, ott pangás van. Csőd, kudarc és sötétség.
Mai ésszel ezt nem is értjük.
Hát nem a férfi uralkodik az asszony fölött?
Nem a férfi a Fény, az Ész és a Hatalom – és az asszony az ösztönös Homály és Érzelem és a Szolgálat? Nem az ég van fönt s a föld lent?
A kérdésekre azért nem tudunk felelni, mert ebben a tébolyult és hazug világunkban teljesen összezavarodtak a fogalmak, nem ismerjük már a férfi- és női szerepek valódi értelmét.
Nem az a baj – és ezt elsősorban a sértett férfi olvasóimnak mondom -, hogy évezredek óta férfiuralom van.
Hanem az, hogy nem tudjuk, mit jelent igazán férfinak lenni!
A férfiasság eredeti, ősi értelmében áldozatra való képességet jelentett.
Odaadást.
Hűséget.
Megbízhatóságot.
Szilárd alapot, melyre építeni lehet.
A család és a közösség számára védelmet. Olyan erőt, mely az önfeladásban, az áldozatban nyilvánul meg. Az igazi férfi önakaráról lemond, s erejét egy magasabb Akarat, egy eszmény szolgálatába állítja.
Az ilyen férfiakat nevezték valaha hősöknek.
Az igazi férfi nem agresszív.
Sőt, éppen ő az, aki önmagában és a világban az agressziót legyőzi.
A lovagi erény sohasem a támadás, hanem a védelem volt.
Nem a háború, hanem a béke megóvása.
És főleg nem a hódítás, hanem a közösség megmentése.
A hűség.
Ezen alapszik a keleti harcművészet és az ősi szamuráj hagyomány.
A keleti harci művészetekben csakis a védelem a megengedett!
A harcost nem támadásra, hanem bölcs védekezésre nevelték, s feladata nem az volt, hogy önmagát, hanem hogy az igazságot, a békét, a becsületet és az igazi értékeket védje meg, akár az élete árán is. “Erős az, aki önmagát legyőzte” – mondja Konfucius.
Az agresszív, hódító, mindenkit legázoló, győzelemre törő, könyörtelen és önző férfi, aki nem az igazságot védi, hanem bosszút áll és rabol, aki a saját érdekein túl senkire tekintettel nincs, nem az Igazi Férfi arca!
Ez a torzképe.
Igen, ezek lettünk, uraim: durvák, kemények, karrieristák, nemes eszmények nélkül élők. Elfelejtettük, hogy a legnagyobb férfierény a szelídség, a hűség és az, hogy a magasabbért föl tudjuk áldozni magunkat.
Nem az a baj, hogy “férfiuralom” van – az a baj, hogy nincsenek valódi férfiak.
Mi nem azok vagyunk.
Pörgünk magunk körül, mániásan rohanunk nem létező célok felé – de megbízni bennünk, főleg egy életen át, nem lehet.
Ha körülnézel az utcán, sok szép lányt látsz, de alig találkozol már szép férfival. ez nem csak az én véleményem: rengeteg lány és asszony mondta ezt már nekem. Nem a “jóképű” fiúkról, a szexepilről és a divatról besztéltek. Kigyúrt testet és erőszakos arcot látni. De a férfiszépséghez hozzátartozik vlami, ami nem csupán deltás test, divatos kopaszság és rongyos farmer. (Mellesleg érdemes megfigyelni, hogy a színesen öltözött, ápolt nők között miféle jellegtelen ruhákban járnak manapság a férfiak, s külsejükre milyen keveset adnak!)
A férfi szépségének lényege a nemesség.
A nemesség egy benső tartásnak, egy önmagunkkal vívott győztes küzdelemnek tükröződése. Olyan férfi arcán jelenik meg, aki önmaga ura. Erőszak nincs rajta. Mohóság sem tükröződik vonásain. Alkatilag lehet kövér vagy sovány, nem ez a lényeg, hanem egy olyan lelkület, mely belülről megszépíti a férfit. Még akkor is, ha nem szépnek született.
A nemesség nem az agresszív egónak, hanem a fensőbbrendű Énnek a jele egy férfi arcán. Ereje nem durva, hanem finom. Erélyes, de nem erőszakos. Szemében az értelem és érzelem egysége tükröződik. Ilyen arcra mondjuk, hogy korszerűtlen. Nem divat manapság.
Ez a baj. Nem a férfiuralom. Igazi Férfi uralma alatt jó lenne élni.
Csakhogy manapság nincsenek igazi férfiak.

Müller Péter