Miután tudatosítottuk érzelmi szükségleteinket

többé már lehetetlen

megfeledkeznünk róluk.

Ha egyszer felismertük boldogtalanságunk forrását,többé már nem törölhetjük ki elménkből ezt a tudást.

Döntésképességünk aktív erőt képvisel-s az aktív erő birtoklása egyszerre hathat ránk pezsdítően és ijesztően,mivel arra kényszerít bennünket,hogy

igenis akarjunk változtatni

életünk azon részein,

melyek már nem felelnek meg igényeinknek.E változtatások azonfelül arra

inspirálnak bennünket,hogy életünk azon részeit is átformáljuk,melyekkel

nem vagyunk egészen megelégedve.Meglévő kapcsolatainkhoz fűzűdő

hűségünk miatt nem egyszer igen nehéz változtatni életünkön.Rendszerint

a család tagjaihoz kapcsolódó hűség fontosságát tanuljuk meg először a

családszerkezeten belül.Önmagunkhoz való hűségünk azonban teljesen más erényt jelent,s ha ragaszkodunk hozzá óriási bonyodalmakat okozhatunk a családban.Ha például egy asszony önnön lényéhez akar

hűséges maradni,esetleg kénytelen felismerni,hogy házasságát jobb volna

felbontani.Ha azonban ezt az információt megosztja férjével,alighanem azt fogja hallani : "Gondolj a gyerekekre." Ez az eset rendkívül gyakori példája a

csoport-lojalitás,illetve az önmagunkkal szemben szükséges lojalitás ütközésének.Miközben egy számunkra nem kielégítő helyzetben próbálunk élni,egy ideig talán igyekszünk szem elött tartani a csoportlojalitás következményeit,s arra törekszünk,hogy elnyomjuk személyes érzelmi szükségleteinket.Egy bizonyos ponton azonban érzelemtestünk eléggé

legyengül ahhoz,hogy elménk többé már ne tudja rászedni.A boldogtalan

feleség vagy szüntelen zaklatottságban kényszerül élni,ha nem bontja fel a házasságot,vagy pedig óriási bűntudattal a szívében beadja a válókerestet.Igazság szerint nem létezik túl sok mód arra,hogy egy olyan helyzetben,amely már azelött fennállt,hogy felismertük volna szükségleteinket,azoknak megfelelően alakítsunk.