Az emberi lélek mélyén két egymással ellentétes ösztön tevékenykedik, az önállítás és az önátadás ösztöne.
Amaz arra készteti az embert, hogy igyekezzék minél inkább a maga énjét tenni a világ tengelyévé, emez pedig, hogy feledkezzék meg önmagáról, adja át magát valami nála nagyobb erőnek, s egész lényével olvadjon bele ebbe a célba. Így jön létre életünknek egyik oldalán az énünk fölemelése, a hatalom az erő igenlése, a másikon az odaadás vágya és az én megtagadása.
Mindkét esetben vágy munkálkodik; vágy-mely a személyiség motorikus energiája!
A vágy az élet szomja, Schopenhauer nyelvén az “élethez való akarat igenlése”, buddhista terminológiában a nirvána az élethez való akarat tagadása. Akár az élethez való akarat igenlése, akár annak megszűnése - tagadása a nirvánában, igen hosszú gyakorlatot kíván. Mindkét út, akár /az európai kultúra útja, akár a buddhizmus útja hosszú praktikákon, szellemi s gyakorlati utakon vezet át.
Halasi Nagy József szerint az említett két ösztön két embertípusban ölt testet, a művészben és a prófétában.
A művész lényege az önállítás, a világ az énje körül forog, szinte semmi más, mint alkalom arra, hogy az én formálja azt és alkotásait benne létrehozza. Ami van az mind egy-egy én alkotása, s egész létével ettől az éntől függ. Maga szab magának határt, maga szab magának törvényt, arra törekszik, hogy az általa formált valóság egyéniségének minél teljesebb kifejezése legyen.
A próféta egész lénye egyetlen szakadatlan szolgálat. “Ha szóra nyílik ajka annak szavait visszhangozza aki őt elküldötte. Ha tettre lendül a keze annak műveit végzi aki ezt feladatul rótta reá. Maga senki és semmi, erőtlen lény, porba roskadt féreg” - gondoljunk Jónásra, “gyönge eszköz egy magasabb hatalom szolgálatában.”

Íme két ellentétes életforma és mégis mind a kettő a miénk. Lehetséges-e a kettőt szintézisbe összebékíteni?
Az emberi lélek alapjában szintetikus hajlandóságú, a művész és a próféta is összebékülten él a filozófusban, akinek lényege egyfelől szolgálat, másfelől uralkodás. A filozófus próféta, mert a változatlan örök igazságnak hűséges szolgája és hirdetője, egyúttal művész is, mert ennek az igazságnak kérlelhetetlen megvalósítója.
Ő az az ember akinek eszményei vannak, s ezek szerint az eszmények szerint akarja átalakítani a világot. Teóriában prófétája és a cselekvő életben művésze az örök igazságnak.
A vágy az egyénből indul ki, a hívás az, amely tisztázza az egyén indulásának pillanatában az irányt, merre az egyén az Úton haladni kezd.
A Hívás lényegesen különbözik attól a folyamattól, amit a társadalmi gyakorlat terén, az egyént belelökve szükségletekbe; meghatározott irányokba, a társadalomban levés tereli. /Lásd. Képzésekre való beiskolázás, ahol az egyén hosszú ideig bolyong.
A hívás független attól, hogy az egyén, mint társadalomban lévő miféle tevékenységet folytat, mi a munkája, miből él, dologi levését miként realizálja. Ma amikor az évezred vége felé Magyarországon is sokan fogalmazzák meg a tudástársadalom szükségességét, el kell tudnunk választani az elhívott személyt a tanult személytől. Ez maga a hitelesség problémája. / Miközben az oktatás iránya a felsőbb iskolák, egyetemek felé mutat, fejlett országokban ez a lakosság 30%-át is eléri valójában mindez még inkább előtérbe hozza a hiteles személynek, a karizmatikus vezetőnek, a távlati irányokat meghatározó egyéniségnek a hiányát. A felsőbb oktatásokban a tudott dolgok egy nagy gyűjtője alakul ki, közel azonos módon azonos formában, elvész az a kicsi ám a gondolkodóban hatalmasra duzzadó különbség. - “különösség”, mely régebben jellemző volt, mely egyéni ízt adott, sajátos fejlődési irányt, zamatot kultúráknak. A minden egyforma, az információáramlás szükségszerű következményképpeni egyenlősödések hamarosan megölik a csak a tanulásra épített tudás-társadalmakat.
A befelé fordulás nem egyéb más, mint meditációban a hívás alapján vagy útján végzett gyakorlatban megtisztított szellemi produktum; amikor az egyén az Ős szellemmel tud kapcsolatot teremteni. Ezért ezekben a megtisztított szellemekben magas produkciókra lelünk. Lényegében ezek azok a kulcskérdések, amelyek mindkét esetben, úgy a művész, mint a próféta esetében a hitelességet, a szakmával a megjelenített dologgal való azonosságot jelentik.
A hívás kijelölés, vagy kijelölődés, amelynek alakja az életútban formálódik meg. Ami észrevehetővé teszi ezeket az életutakat az Aura, ami az egyének körül megjelenik.

Az Aura kisugárzásában megtermékenyítő hatású. Teremtő erővel bír! Az Aura a személy karaktere, jellege, állapota, a teljességhez való viszonya által. A kifejeződő megnyilvánulás a Lét, s nem a levés dolgai iránt. Így a vonzás elemeinek, a megtartás elemeinek birtoklása a személyben. Az Aura kifejeződési képessége gondolatban, dologban magatartásban és formában megfigyelhető. Az Aura a ragyogás maga, a transzcendentalitás fénye!

Az Aura az, amiben a művész vagy a próféta, akár a filozófus hitelessége megmérhető.

http://www.c3.hu