A lélekteljes zene azonnal felébreszti és ösztönzi a szívünket, mert az Abszolút Legfelsőbbet testesíti meg. A lélekteljes zene a Fény, amely isteni módon akarja magát kifejezni. Amint a sötétség ki akarja nyilvánítani a hatalmát a földön, éppúgy a Fény is egy sajátos módon akarja kinyilvánítani Valóságát és Isteniségét. A Fény a lelke mindennek, Fény a lelke a zenének, Fény a lelke a szeretetnek, és Fény a lelke minden művészetnek. Amikor a Fény istenien kinyilvánítja magát a zene formájában, az a lélek zenéje.

A zene ön-kiterjedést és egységet jelent. Az Én kiterjed a zenén keresztül. Az Én, ami kiterjed, nem az egyén énje, hanem a határtalan Én. A zene a korlátlan Valóság kiterjedése.

Használhatjuk a zenét arra, hogy segítsen a spirituális életünkben, feltéve, hogy tudjuk, hogy a zene és a spirituális élet olyanok, mint az ikertestvérek; nem választhatjuk szét őket. Hogyan választhatnánk szét két ujjat, két szemet? Egymás mellett vannak. Ha az egyik szemünk nem jól működik, akkor úgy érezzük, hogy a látásunk nem tökéletes. Ugyanígy, a zenének és a spirituális életnek együtt kell járnia; az egyik kiegészíti a másikat. A zene segíti a spirituális keresőt mélyen befelé merülni, hogy a legtöbb megelégedést kapja az élettől, az igazságtól, a valóságtól. A spirituális élet viszonzásul segíti a zenét, hogy képességét és erejét, amely a lélek fénye, felajánlja az egész világnak.

Ha lélekteli zenét hallgatunk, vagy amikor mi magunk játszunk lélekteljes zenét, belső létünk azonnal magasra, magasabbra, a legmagasabbra kúszik. Felemelkedik, és belép valami Túlvilágiba. Ez a Túlvilág folyamatosan próbál segíteni, vezetni, és valódi transzcendentális képmásunkká, igazi isteniségünkké formálni és alakítani minket. Ha lélekteljes zenét hallunk, vagy ha mi játszunk egy lélekteljes darabot, egyfajta belső mámort érzünk az egész lényünkben, a lábujjunk hegyétől a fejünk búbjáig. Egy folyó árad rajtunk keresztül, a tudat egy folyója, és ez a tudat mindvégig megvilágosodott.