Kérdés: Ahogyan már hosszabb ideje meditálunk, az életünk számos területe megváltozik. Az egyik ilyen a személyes kapcsolatok területe. A kérdésem az lenne, hogy szeretném, ha kifejtenéd a természetét és a szerepét az olyan személyes kapcsolatoknak, mint a barátság és különösképpen a házasság, egy olyan ember életében, aki az élet beteljesedett állapotait éli a magasabb tudatállapotokban, a kozmikus tudatban, az istentudatban vagy az egységtudatban.

Maharishi: Szeretnél egy képet kapni arról, hogy milyen az élet ideális állapota a kozmikus tudatban, az istentudatban vagy az egységtudatban? Mi történik ekkor? Először tiszta képet kell kapnunk ezekről az állapotokról; hogy mi a kozmikus tudat, mi az istentudat, mi az egységtudat. És akkor, amikor már láttuk a kozmikus tudat, az istentudat és az egységtudat szerkezetét, akkor megvizsgálhatjuk ezt a személyes kapcsolatok vonatkozásában, a barátok, a férj és a feleség, a család, az egész társadalom, az összes személyes kapcsolat perspektívájában.

Az a tapasztalatunk, hogy amennyiben két barát mindegyike önző, az egyik a lehető legnagyobb hasznot akarja hajtani magának a másiktól, és a másik is a lehető legtöbbet akarja nyerni az előzőtől, és ha mindkettő úgy tekint a másikra, hogy mit nyerhet tőle, akkor sem az egyik nem ad semmit, sem a másik. Amikor pedig senki sem ad, akkor senki sem kap.

Ha valaki csak abból a szempontból néz a másikra, hogy mit nyerhet tőle, és csak kapni akar a másiktól, akkor az fukarságot jelent. Az ember nem akar adni, és ha senki sem akar adni, akkor senki sem fog kapni. Ez az önzőség. Az önzőségnek (selfishness) nincs köze Önmagunkhoz, Önvalónkoz (Self). Amikor kicsik vagyunk, amikor kicsiny önmagunk nem nyílik meg, akkor nem ad.

Megnyílás nélkül nem lehetséges nyerni sem. Mert kell lennie egy bejáratnak, amin keresztül a nyereség belép. A nyereségnek be kell mennie, de ha nincs számára bejárat, akkor nem tud belépni. Csak akkor tud bemenni, ha [az ember] nyitva van és hívogatja őt.

Az önzőség bezártság. Be van zárva és bezártságában az ember automatikusan olyan helyzetet teremt, amely nem engedi meg a kiterjedést. Amikor be vagyunk zárva, amikor az ajtóink be vannak zárva, akkor nem tudunk kiteljesedni. A kiteljesedés, a lehető legnagyobb kiteljesedés és a lehető legnagyobb nyereség csak akkor lehetséges, amikor mindkét fél az adás szintjén találkozik. Az ember adni akar, mindkét fél szinte ég a vágytól, hogy adhasson, és ebben az adásvágyban mindketten a lehető legtöbbet kapják. Az egyik beteljesedik az adásban, a másik is beteljesedik az adásban, és így mindketten beteljesednek a kapásban. Ezt általában önzetlenségnek nevezik. (selflessness) Mi ezt nem akarjuk valami hiányának nevezni, mivel, amikor beteljesedik, Önmagunk, Önvalónk (self) egyáltalán nem lesz kevesebb. Inkább az „Önvalóság”, az „Önvaló tudatával rendelkezés” állapotának (Self-ness) lehetne hívni. [Nagyjából így lehet az angol szójátékot lefordítani.] Ez Önmagunk teljessége, Önvalónk valós minősége: határtalan, beteljesedett. Az adás szintjén, az Önvaló beteljesedik és viszont. Amikor Önmagunk beteljesedett, akkor a lehető legnagyobb az adás. Az adás a lehető legnagyobb és akkor Önmagunk is beteljesedett. Vagy: Önmagunk beteljesedett és az is adás a lehető legnagyobb.

Mert ha az ember adni akar, akkor mit adhat? Csak azt tudja adni, amivel rendelkezik. És ha valaki nem nyitott a végtelenségre, akkor csak véges értékei vannak, amelyeket át tud adni. És a véges értékekben, a határok között, nem sokat lehet adni. Tehát ha valaki [a másikkal] az adás szintjén akar találkozni, akkor először rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy a lehető legtöbbet adja. És ahhoz, hogy valaki rendelkezzen azzal a képességgel, hogy a lehető legtöbbet adja, élnie kell a végtelenséget.

Ha nem nyitjuk meg tudatunkat a határtalanságra, akkor mindig a korlátozott értékek között maradunk. És a véges értékek között az ember nem tudja kielégíteni azt a vágyát, hogy adjon. Ezért, ha valaki az adás szintjén akar találkozni a barátjával, akkor meditál, kiteljesíti a szívét és az elméjét, egyre többet nyer el a végtelen értékekből, és erről a szintről kijőve szólítja meg a barátját: „Oly sok adnivalóm van most, gyere és légy készen arra, hogy részesülj benne!” Az adásnak ezen a szintjén az ember teljes szívvel és elmével jön ki – az adás végtelen, határtalan értékével. Az ő oldaláról nem létezik korlátozás, mivel teljes. És a másik is úgy jön ki a meditációiból, hogy azt mondja: „Gyere, én is teljes vagyok. Hadd találkozzon a két teljesség, és tegye az életet két teljesség életévé!” Ez a barátság.

A meditáció nélkül a barátság bizonyos mértékig függ a körülményektől, a hangulatoktól, az ön-zéstől, mivel ez az „ön” ez egy igen kis valami (szójáték: This „-fish” is a small something). Miféle barátság az, hogy: „ó, hogy vagy”, „hello, hello”? A beszéd nem teljes, a szív nem teljes, és a gyanakvás, valamint a korlátozottságok nyomása ül rajta. Mikor valaki nem nyitja meg önmagát, amikor nem nyitott Önmagára, amikor a tudatossága nem nyitott erre a határtalanságra, akkor nincs meg a képessége arra sem, hogy megnyíljon valami másra, mivel amikor az ember korlátok között van, akkor ő maga is korlátozott. És a korlátok között a vágy, hogy az ember adjon, soha nem nyer beteljesedést. Mert mélyen belül az ember korlátok nélküli, határtalan. Még akkor is, ha az ember nincs tudatában annak, hogy ő határtalan, mélyen belül ez az élet valósága. Még ha az ember nincs is ennek tudatában, mélyen belül ez az élet valósága. És ezért az ember soha nem lesz lehet elégedett az adás terén, ha nem ver mélyen gyökeret a határtalanságnak ezen a szintjén. És amikor egy tudatosság, amely nyitott a határtalan értékre, találkozik egy másik tudatossággal, amely nyitott a határtalan értékre, akkor a barátság korlátozottság nélküli. Akkor a kapcsolat nem ismert határokat. Ekkor a szívek a teljességben duzzadnak.

A nehézség akkor támad, amikor ez a szív is korlátozott és az a szív is korlátozott, és nem képes teljességében megnyílni, mivel nem nyerte el ezt a határtalan tudatosságot. Azért nem nyílik meg teljesen, mert nem nyerte el a határtalan tudatosságot. És a korlátozottságban az élet nem sok örömet tartogat. A korlátozottságok közepette egy barátság azon múlik, hogy mit mond az egyik, és ha nem mond olyan érdekes dolgokat, akkor a barátságnak vége szakad. Így az embernek minduntalan azért kell törnie magát, hogy tetszetős dolgokat mondjon – ez pedig természetellenes. Az ilyen fajta barátság terhére van az embernek, hiszen minden pillanatban készültségben kell lennie és állandó gyanakvásban élnie amiatt, hogy éppen mi történik. Ebben az állandó gyanakvással teli állapotban az ember meg van kötve és korlátozva van. Tele van kételyekkel, hogy mi minden történhet, hogy mit mondott az egyik vagy a másik és az mit jelent. Amikor a tudatosságunk zárt és kötöttségekkel teli állapotban van, mindig ott van a kétely és a gyanakvás. Amikor viszont a tudatosságunk teljes és határtalan, akkor az egész óceán mozog, és akkor ha két óceán találkozik, az valami fantasztikus! Ha a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán találkozhatna – az valami csodálatos volna.

Ezért minden sikeres kapcsolat kulcsa az, hogy a szívünket és az elménket teljes mértékben kifejlesszük és így teljesekké legyünk. A teljesség állapotában, ha jön egy hullám valamilyen irányból, az a teljesség hullámát kelti a szívben, ha jön egy másik, másképpen színezett hullám egy másik irányból, az is a teljesség hullámát hozza létre. Így a barátság, a házasság, a kapcsolatok és mindezek spontán módon az egyén teljesen kifejlődött lehetőségeiben találják meg beteljesedésüket. Ha az egyén teljesen kifejlődött lehetőségekkel rendelkezik, akkor a legteljesebb mértékben élvezni fogja a barátságot, a kapcsolatokat és a házasságot. Ha csak lehetőségeinek felét éli, akkor fele annyira fogja élvezni a lehetőségeket a barátságon, a kapcsolatokon és a házasságon keresztül. Akkor mindenben csak fele annyi élvezetet talál. Ha csak negyedrészt elevenedtek fel lehetőségei, akkor negyed annyira fogja élvezni a barátságot, a kapcsolatokat és a házasságot, mint az lehetséges. A lehetőség hatalmas, de annak megvalósítása csupán negyedrésznyi.

Az ember csak annyi lehet mások számára, amennyi önmaga számára tud lenni. Ha nem tudom önmagam számára az élet teljességét birtokolni, akkor mások felé is csak annyi lehetek, amilyen mértékben önmagam számára vagyok.

Ezért a kapcsolatok kulcsa az, hogy saját magunkkal kezdjünk el foglalkozni. Meditálunk, és akkor lehetőségeinket a gyakorlás révén nagyobb és nagyobb mértékben tudjuk használni, és eljön az idő, amikor teljes képességeinket használjuk, és szívünk és elménk teljesen kifejlődik. És a teljesen kifejlett szívvel és elmével minden kapcsolatban örömünket leljük, egyszerűen csak annak következtében, hogy a lehető legtöbbet tudjuk adni önmagunkból másoknak. Amikor pedig a magunk részéről a lehető legtöbbet adjuk, akkor spontán módon képesek vagyunk arra, hogy a lehető legtöbbet kapjuk a másik féltől. Ez mindig így van. Az anya a lehető legtöbbet adja a gyermekének, és ekkor a gyermek reagál az anyára. Ez a szeretet korlátlan áradása az anya szívéből a gyermek felé, amely a gyermeket táplálja és felneveli.

http://tminfo.hu/maharishi/maharishi-a-szemelyes-kapcsolatokrol-i-resz/