Mindenek előtt szeretném a fenti címmel kapcsolatos esetleges illúziókat eloszlatni. "Női szerep a Vízöntő-korban"... az ember joggal úgy gondolja, hogy ha egy archaikus leképezési rendszer képviseletében szól valaki, arról ad útmutatást, hogyan, milyen elvek és ősi megfelelések alapján kell vagy kellene a mai kor kihívásai közt élő nőnek élete hajóját kormányozni, hogy az biztonsággal révbe érjen. Én azonban nem ígérhetem, hogy hajózási térképet rajzolok. Pedig a hagyományos női szerep - és ezt egyre szélesebb fórumon kénytelenek vagyunk beismerni - komoly válságban van.És amikor egy változási folyamatnak nem látjuk a végét - előbb-utóbb tanácsadó szakemberhez, így gyakran asztrológushoz fordulunk. A megkeresések közel fele/kétharmada közvetlenül vagy közvetetten valóban ezt a problémakört járja körül. Ezért érdemes alaposabban is körüljárni a témát - s nemcsak a problémát, hanem azt is, hogy az arra adott válaszok vajon működőképesek-e vagy sem.A Vízöntő-kor fogalmát, azt hiszem - nem kell külön megmagyarázni. Azt már annál inkább - mert ez a szakmai körökben is vita tárgya - , hogy a 2160 éves világhónapok közül a Halak korszak már bealkonyult, s beköszöntött a Vízöntő kor hajnala. Ha megpróbálnánk mind az Uránusz bolygónak (amelyet 1781-ben fedeztek fel), mind pedig a Vízöntő karaktertípusnak csupán három szóba sűríteni a lényegi üzenetét, az így hangozna: SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG. Az Uránusz felfedezését mindössze 5 évvel előzte meg az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása, s 8 évre követte a francia forradalom kirobbanása.A világhónapok váltakozását leginkább a szellemtörténeti folyamatok követésével azonosíthatjuk (ide értve a történelmet valamint a vallás-, kultúra- és tudománytörténetet). Ezzel évtizedes pontossággal határozhatók meg a korszakváltások, míg a csillagászati módszerek több százéves bizonytalanságot is eredményeznek.A beköszöntött Vízöntő-kort tehát olyan információ- vagy energetikai mintázatként is meghatározhatjuk, amely az emberiség kollektív tudattalanjában 23 ezer éves álmából éppen most ébredezik. Ahhoz, hogy lelkünkben helyet tudjunk neki készíteni, elengedhetetlenül fontos, hogy karakterét, szándékát, működésének irányait megértsük. Ehhez királyi út az asztrológia analógiás szemlélete. A Vízöntő energiát az emberi pszichébe az Uránusz csatolja be. Ehhez planétához az asztrológiai gondolkodás - többek között - az alábbi megfeleltetéseket sorolja: különcség, furcsaság, extremitás, sajátos megoldások, másság, egyediség, függetlenedés, a hagyományos rendszerekből való kilépés, a járatlan utak, új rendszerek és individualizálódás.A hagyományos női szerep alapjait a Vízöntő-korban elsőként az egyenlőség eszméje rendítette meg. A nőmozgalmak, az “egyenlő jogokat a nőknek" jelszava. Egyébként ez - nyilvánvaló módon - minden demokratizálódási folyamat elengedhetetlen velejárója is. Az "egyenlőség" ebben az esetben azt jelenti: egyenlőnek lenni a férfival, aki az asztrológia nyelvén az apa-férj-animusz archetípushoz, a Naphoz köthető.A lélek, amelyik mindig archaikus mintákat követ, hajlamos az elnyomott, a háttérbe szorított tartalmakat projektálni. Így alakulnak ki azok a kölcsönös, egymást kiegészítő mintázatok, amelyek a család, mint pszichoszociális alapegység stabilitását szolgálják. A születési horoszkópjában álló Nap energiamintázatát például egy kislány először az apjára, később pedig a férjére vetíti ki. Egy Oroszlán Napú leány tehát ilyen-vagy olyanformán az apját érzékeli Oroszlánnak, később a férjét, (és ez független ezek Nap-jegyétől), de ugyanezt az énállapotot önmagában elnyomja. Legalábbis így volt ez néhány ezer évig, ami éppen elég idő arra, hogy alapos lenyomatot hagyjon mind a kultúrában, mind pedig a saját lelkünk alapjaiban.Ez természetes módon összekapcsolódott és kiegészült a férfi lelkében visszaszorított ill. a női szereplőkre kivetített Holddal. A nő elfojtotta, nem élte önálló akaratát, nem döntött és nem határozta meg önmaga és családi környezete jövőjét - vagyis nem élte belső tartalomként a horoszkópjában álló Napját. A férfi ezzel szemben érzékeny, ösztönös, intuitív lényét, az irracionálist, a sejtelmektől, megérzésektől és álmoktól vezérelt énjét szorította háttérbe a nevelés és a társadalmi elvárások alapján, vagyis nem azonosult a horoszkópjában jelölt Hold energiamintázatával. Igaz, ezt a mondatot jelen időben is mondhatnám. A férfiszerep ugyanis az idők során nem sokat változott. Mindössze annyi történt, hogy a női szerep radikális megváltozásával mi férfiak is kényszerűen változtunk, de ez inkább az elbizonytalanodás vagy a tájékozódási zavar következménye. Ezzel szemben a nők ma igen ritkán vagy csak idézőjelben használják az "uram" vagy az "apám-uram" kifejezést. Száz évvel ezelőtt ez még nem volt így. Mi történt hát ez idő alatt az emberi lélekben?Úgy tűnik, a Vízöntő energia felébresztette a női pszichében a Halak érában elnyomott, háttérbe szorított én-energiákat. Halak-analóg ugyanis a 12. ház, vagyis a lemondás, az én-feladás, a tehertételek elviselésének fogalomköre, s ez - tudjuk - az európai kultúrkör keresztényi szemléletét is alapvetően jellemezte.A Vízöntő-korban tehát felszabadult a Nap, az Én, s ez a férfiakban a racionális gondolkodás előtérbe kerülését, a "hiszem mert képtelenség" Halak-elvének elvetését eredményezte. Eljött a tudományosság hajnala, amely megteremtette az alapjait számtalan Vízöntő-analóg fogalom megvalósulásának. A találmányoknak, újításoknak, a műszaki fejlődésnek, az ipari, technikai és informatikai forradalomnak. A férfi lélekben Vízöntő-hatásra tehát nem a háttérbe szorított Hold-princípium szabadult fel, hanem csupán a Nap-princípium elnyomott, addig tiltott oldala.Vajon mi történt a férfiak Hold-archetípusával? Lehetséges-e, hogy azt meg sem érintette a változás szele? Ha alaposabban utána nézünk, azt látjuk: megérinteni ugyan megérintette, de tartós változást nem okozott. Goethe Wertherjének nyomán (ami 1774-ben jelent meg), vagyis a romantika idejében, a férfiak Hold-énjének felszabadítása az érző, szenvedő s egy kultúr-korszakot végigzokogó férfitípus divatjában ki is merült. Könnyen belátható ugyanis, hogy nem lehet ipari forradalmat csinálni olyan férfiakkal, akik folyvást könnyes zsebkendőjüket gyűrögetik...A Hold-princípium a férfilélekben tehát újra elfojtás alá került, és mindmáig Csipkerózsika álmát alussza. S amit az ember a lélekben elfojt, annak ijesztő torzképe a környezetben, a világban bukkan fel újra. A férfiban elnyomott női archetípus mint Árnyék lép a színpadra: a túlnépesedés (Hold), a földi bio- és ökoszféra sérülékenysége (Hold), a kultúrák, a tradíciók, a múlt emlékeinek (Hold) pusztulása és pusztítása a Hold-árnyékszemélyiség megnyilvánulása. A férfi tehát nem változott, változott helyette a környezet, amit saját Árnyékának megfelelően alakított. Annál nagyobb átalakulás történt azonban a női lélekben, amelyben mind a jin (vagyis: a Hold) oldal, mind pedig a jang (vagyis: a Nap) oldal megélésre került.A változás kezdetén két út állt a Vízöntő-kori női minta előtt. Az egyik útjelző táblán a Vízöntő kihívására való spontán válasz állt: légy egyenlő és testvéri - vagyis légy férfi. Tedd azt, amit egy férfi tehet: öltözz olyan ruhába, vedd át a gesztusait, a szóhasználatát, a szokásait, szüntesd meg a férfi-kiváltságokat úgy, hogy azok a te kiváltságaiddá is váljanak. S legyenek az ambícióid férfi-ambíciók: pénzkereset, karrier, vezető pozíció.A másik útjelző táblán az Uránusz üzenete állt - a sajátos megoldások, a másság, az egyediség, a függetlenedés, a hagyományos rendszerekből való kilépés, a járatlan utak és az individualizálódás ígéretével. Ez az út azonban járatlan volt és járatlan mind a mai napig, ugyanis az emberi psziché alapvető igénye a mintázatkövetés. Vagyis a szülői és környezeti sablonok átvétele. Ahol pedig nincsen minta (vagyis járatlan az út), ott a lélek ösztönösen megtorpan és nem megy tovább.Maradt tehát az előbbi út, vagyis a férfi-minta követése, ami azonban több szempontból is válságos helyzetet idézett elő. Gyereket változatlanul csak nők szülnek, s a személyiségfejlődés korai szakaszában mindenkinek elemi szükséglete az, hogy anyai energiákat maradéktalanul megtapasztalja. Ez mindenképpen a hagyományos női szerep elfogadását kívánná az anyától, ám a Uránusz energiái nagyon sok esetben már ilyenkor, vagyis igen korai szakaszban is képesek szétrobbantani a tradicionális családmodellt.Az Uránusz először annak a kérdését veti fel: ki vagyok én? Mi dolgom a világban? Mi az a szerep, küldetés, ami egyénileg rám szabott, aminek végrehajtására egyedül én vagyok hivatott? Ez nem más, mint az életközepi válság tünete, amely hagyományosan az égi Uránusz bolygónak a születéskori helyzetével való szembenállásakor következik be, vagyis kb. a 42-edik életév táján. Ez a férfiakra többé-kevésbé igaz is, ám a nők, akikben az aktív Vízöntő-energia egyértelműbben manifesztálódik, gyakran már a húszas éveikben szembesülnek az előbb említett uránuszi kérdésekkel (és gyakran éppen a hagyományos női szerepnek való megfelelés jelenti azt a gyújtózsinórt, ami a folyamatot elindítja. Innen ered pl. a gyes-szindrómaként ismert jelenség). S mivel egy planéta által képviselt energiák analógiás láncot alkotnak, vagyis fellépésük a lélek színpadán gyakran egyidejű vagy egymást követő, az "útkeresés" motívuma a leggyakrabban a függetlenedés mindent elsöprő igényével társul. Ma már szinte szétválaszthatatlanná vált a két kijelentés: "keresem magam", azzal a bejelentéssel: "elhagylak" (vagy: "egyedül akarok élni"). Pedig ezek nem szükségszerűen egybeötvöződő fogalmak. S ezzel az analógiás "árukapcsolással" be is teljesedik a Vízöntő-kori magánéleti válság, s igazából nem tudni, ha ezek az energiák már a felszínre kerültek, mi okoz nagyobb válságot: az, ha aki menni akar: megy - vagy az, ha marad...Minél nyugatibb az érintett kultúra, s minél fiatalabb az érintett generáció, annál szembeötlőbb a női szerep általános válsága. Ez az egyedi életekbe teljesen sajátos módon tör be, gyakran váratlanul, előzmények nélkül, mint a villámcsapás, amely szintén Uránusz-analóg. S mit tehet az, akinek, mint egy tornádó, feldúlta az életét e Vízöntő-kori energia? Tanácsért, segítségért folyamodik, például elmegy egy asztrológushoz.Ami azonban egy archaikus leképezési rendszer behozhatatlan előnye más vizsgálati módszerekkel szemben - az egyben sajnálatos hátránya is. Achilles-sarka ugyanis, hogy archaikus. Örök és változatlan mintázatokkal dolgozik - vagyis múlékony földi eseményeket vet egybe az Univerzum felismert, időtlen mintázataival. A Vízöntő-kor analógiái azonban (ismét idézem): a járatlan út, az új rendszer, az egyedi, még nem használt megoldás. Ennek alapján már akár paradoxnak is tűnhet a Vízöntő-kori archaikus szemléletű tanácsadás ténye... Ugye, úgy hangzik, mint a fából vaskarika. Egy másik korszakváltás hajnalán egy názáreti férfi ezt mondta ugyanerre: "Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, különben kiszakadnak a tömlők, s a bor kiömlik és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való, akkor mindkettő megmarad". Be kell látni, hogy mi magunk, asztrológusok sem ismertük fel, hogy folyvást régi bort töltögetünk új tömlőbe. Igaz, fel lehetett volna figyelni arra, hogy bár számtalan jobbnál-jobb ötletet adunk mások életének, problémáinak megoldására, ezek bizony inkább szép tanítások mint használható megoldások.Az emberi psziché ugyanis szinte sóvárog az előre meghatározott mintázatra - mondhatnánk ezeket előre lefektetett síneknek is. S nem elég számára a sínek hálózata, ezek mellé lépten-nyomon pirosra állított szemaforokra, vagyis tilalmakra is szüksége van. Az adott mintázatot és tilalmakat a szülők fektetik a nyiladozó értelmű kisgyerek lelkébe, amelyet aztán a társadalmi környezet krampácsol acélosra.Létezik tehát egy minta, amelyik megmutatja, milyen egy jó kislány, egy jó feleség egy jó családanya, mit lehet és kell tennie, illetve mire nem szabad, sőt tilos még gondolnia is. Ezt a mintát a kislányok a szülőktől kapják, azok a nagyszülőktől, és így tovább. És ez így volt jól, hiszen e mintázat az életet követte, amely évezredeken keresztül - ebben a tekintetben - mit sem változott, egészen a legutóbbi időkig. Most azonban példa nélkül álló, és drámai fordulatot vett.Mit tesz ilyenkor általában egy asztrológus? Belenéz a horoszkópba, látja az elszakadás, a kiugrás késztetését, az individualizálódás sürgető jelenlétét, ám ő az archaikus szemlélet alapján csak azt hajtogathatja: egy nő élje a Hold-énjét, adja át a férjének a Nap-princípiumot, ne lázadjon, hajtson fejet az Örök Törvénynek, s töltse be az Univerzum által ráosztott eredeti szerepét. Ezek bizony nagyon fennkölt és egyértelmű szavak, s nagyon mélyen együtt is rezegnek azokkal a korai szülői programokkal, amelyek a régi mintázatnak való megfelelést sulykolták.Ilyen tanácsadás után, elmentében, a nő így sóhajt: "Úgy látszik, az Ég ugyanazt akarja, mit annak idején a mama. Nincs kibúvó. Ha másképp érzek, gondolkodom, rossz vagyok, és ha másképp cselekszem, bűnös is..." Az asztrológus pedig elégedetten hátradől a székében, és azt gondolja: "íme, ismét visszaadtam egy család boldogságát". A nő pedig vagy továbbra is viselős marad egy ki nem hordott válsággal, az individualizálódás be nem teljesített ígéretével, vagy mégis csak megteszi azt, amit egy belső erő diktál, s a további életét lelkiismeret furdalással és bűntudattal terhelten éli tovább. Egy elavult mintázat helyett ugyanis egy másik elavult mintázatot kapott. Pedig a tanácskérőt az érdekli, mit mondanak a csillagok, s ehelyett legtöbbször azt hallja, mit mondanak az asztrológusok. Ugyanis kevés annyira ortodoxan mintázatkövető szakma létezik, mint az asztrológusé.Létezik-e egyáltalán Vízöntő-kori női szerepminta? S ha igen, mik a jellemzői? Véleményem szerint nincs, aki erre válaszolni tudna. Idézem ismét az uránuszi analógiákat: járatlan út, egyedi megoldás, különleges rendszer.Mit tehet hát az asztrológus? Úgy tűnik, mindössze egyet: feltárhatja azt a lelki és pszichológiai mintázatot, azokat a rejtett összefüggéseket, amelyek a kérdezőt a probléma centrumába vezették. Mert abban, aki látja az utat, amin körbe-körbe járva mindig ugyanarra a válságos pontra érkezik, előbb-utóbb megszületik az elhatározás: erre az ösvényre nem lépek többet. S itt jelentkezik a Vízöntő-kor igazi kihívása: vajon megvagyunk-e a tanács, az útmutatás és a más által előre gyártott mintázat mankója nélkül? Mert aki lelép egy ösvényről, új csapást tapos. Olyat, amelyen még nem járt senki őelőtte. Ehhez a lépéshez azonban csak egyetlen információ szükséges: létezik irány az előre megszabotton kívül is.Ez azonban újfajta tanácskérő-asztrológus viszonyt feltételez. Nem az okos-tudatlan, főorvos-beteg, pap-gyónó, vagyis: szülő-gyermek viszonyt, hanem a Vízöntő ideál szerinti szabad, egyenlő és testvéri kapcsolatot. Ilyenkor két felnőtt ül egymással szemben, a problémát két oldalról szemlélve, s annak megoldásán közösen töprengve. Mert, ismétlem, minden Vízöntő-típusú probléma egyedi, s annak minden esetben a mintázatoktól (így az archaikus mintázatoktól is) eltérő kijárata van. Nagy feladat elé állít ez minket asztrológusokat, de elsősorban azokat a nőket, akik ezt az ismeretlenbe vezető lépést éppen most vagy valamikor a jövőben megtenni készülnek.Segítségként azok az - emberi lélekben folyó változásokat rugalmasan követő - diszciplínák kínálkoznak, amelyek egyrészt tapasztalati alapon állnak, másrészt változási folyamatokat követnek nyomon. Ide tartozik a pszichiátria, a pszichológia, a humánenergetika és a holisztikus gyógyászat számtalan irányzata. Ezek közül különösképpen kiemelném az Eric Berne által alapított tranzakcióanalízist (közismertebb nevén a játszmák és sorskönyvek iskoláját), amely a vakon követett viselkedési és életforgatókönyvek felismerését és elvetését tűzte ki célul, s ragyogó módon illeszthető az asztrológia szemléletéhez és gyakorlatához.A Vízöntő-kornak nem volt prófétája, ám mégis sokan - közöttük én is - egy indiai filozófust, Jiddu Krishnamurtit tekintik annak, bár ő ezt a szerepet következetesen visszautasította. Nem is tehette másképp, hiszen e szerep elfogadásával - a Vízöntő-korban! - ellentmondásba került volna önmagával. Befejezésül őt idézem:"A tudatot ismerjük - ismerjük, mert megtapasztaltuk. S mi ezzel a mértékkel próbáljuk kimérni a kimérhetetlent. Ám az ismert magától értetődő módon sohasem ismerheti meg az ismeretlent; csak arról tudhat, amit megtapasztalt, amit elgondolt, amit összegyűjtött. S vajon képes-e a tudat belátni saját képtelenségét arra, hogy megismerje azt, ami nem megismerhető?A keresés csak az ismertnek az ismert felé való mozgásformája lehet, s a legtöbb, amit a tudat tehet, annyi, hogy beismeri: ez a tevékenység sohasem fogja feltárni a feltáratlant. Az ismert bármely aktivitása a már megismertek körén belül marad. Pontosan ez az, amit meg kell érteni; mindössze ezt kell a tudatnak belátnia. Ezután - minden késztetés, minden szándék nélkül - az elme elcsöndesedik.Amikor az elme üres és csöndes, és a teljes ön-tagadás állapotában van - ami nem vak üresség és nem is önmegtagadás, hanem egy egészen sajátságos állapot, melyben minden gondolat megszűnik - csak akkor válik lehetővé, hogy az, ami megnevezhetetlen, a létezésbe lépjen." Rákos Péter( Természetgyógyász Magazin, 2001. évi Karácsonyi Fesztivál)