Fölteszem a kérdést: miért megy valaki önismereti, személyiségfejlesztő csoportba? A válasz magától értetődő: mert meg akarja ismerni önmagát. No de miért van szükségük az embereknek arra, hogy önismerethez, önbizalomhoz jussanak, illetve meglévő önismeretüket, személyiségüket fejlesszék? Mert önismeret és önbizalom nélkül nem megy!

Már a kisgyermeknél is megfigyelhető a keresési-kutatási ösztön, az önismeret igénye mely arra ösztönzi, hogy ne csak a környezetét, de önmagát is felfedezze. Ennek során egyre nagyobb önbizalom birtokába kerül, amely további ismeretek, tapasztalatok, megszerzésére ösztönzi.

A felserdülő, majd felnőtté váló embernél az önismeret igényét a tudatosság vágya táplálja. Szeretnénk megérteni, hogy miért ver ki a veríték bizonyos helyzetekben? Mi az oka, hogy ilyen vagy olyan hatást teszünk az emberekre? Miért kedvelnek meg egyesek első látásra, és miért éreznek mások ellenszenvet az irányunkban?

Az élővilágban egyedül az ember képes az okkereső gondolkodásra. Éppen ezért a saját viselkedésének okait ne akarná ismerni?

Kudarcaink oka gyakran a kellő önismeret, az önbizalom hiánya

Mindannyiunkat foglalkoztat az a kérdés, hogy mi lehet az ok, amely egyes embereket akadályoz a kibontakozásban, az önmegvalósításban? Alapvető ellentmondásról van itt szó, amely az önmegvalósítási vágy és a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás között feszül.

Minden ember egyrészt „korának, környezetének, kultúrájának gyermeke”, másrészt indivídum, akiben él a remény önmaga sorsának alakítására, és személyes szabadságának megvalósítására.

Mind a munkahelyünkön, mind a magánéletünkben nehéz megtalálnunk azt az utat, amelyen járva megfelelünk a társadalmi elvárásoknak, de nem veszítjük el a saját énünket sem.

Neveltetésünknél fogva nagyon sokan küzdünk a kisebbségi érzés, az idegesség, a rossz hangulatra való hajlam problémájával. Kultúránkból adódóan a lakosságnak több, mint háromnegyed része küzd önértékelési zavarokkal, önbizalom hiánnyal.

Munkahelyünk, mint a társadalmi megmérettetésünk színtere igen sokrétű frusztrációt okozhat. Például a mozgáshiány, amely lehetetlenné teszi a kisfokú szabadság érzés kialakulását is. Sok munkahelyen megszabják a munkahelyi szünetek idejét, és a munkavállaló nem akkor eszik, amikor éhes, nem akkor iszik, amikor szomjas, egyéb szükségleteit sem akkor végzi, amikor biológiai késztetése van, hanem amikor a munka üteme ezt megengedi. Legtöbben rutintevékenységeket végzünk, amelyek a természetes kíváncsiság elkorcsosulásához vezetnek. Kreativitásunkat szerencsés esetben is csak korlátozott mértékben élhetjük meg a legtöbb munkahelyen. Konformizmust követelnek tőlünk, amely az adott munkahellyel való teljes azonosulást jelenti. Mindennapjainkban megéljük, és többnyire fogcsikorgatva tűrjük az alacsony társadalmi rangunkkal járó frusztrációkat. Mindezek alapján belátható, hogy az önértékelés, önbecsülés, önbizalom megszerzése és növelése nem egyszerű, de nagyon is szükséges dolog.

Hányan tapasztaltuk már magunkon a nyugtalanságot, a feszültségérzést, az ingerlékenységet, a koncentrációképesség csökkenését, a lehangoltságra való hajlamot, az enerváltságot, a kisebbségi érzést? Ezek pszichikai tünetek. Ha időben nem kapunk segítséget, a pszichés tüneteink testi tünetekké „növik ki” magukat. Jelentkezik a hideg végtagok problémája a keringési zavarok miatt, izzadási rohamokra való hajlam, szabálytalan szívverés, szúró érzés a szívtájon, szédülés, magas vagy alacsony vérnyomás, fejfájás, tarkótáji izomfeszülés. A tünetek szinte a végtelenségig sorolhatók.

Munkahelyünk, mint a társadalmi megmérettetésünk színtere igen sokrétű frusztrációt okozhat. Például a mozgáshiány, amely lehetetlenné teszi a kisfokú szabadság érzés kialakulását is. Sok munkahelyen megszabják a munkahelyi szünetek idejét, és a munkavállaló nem akkor eszik, amikor éhes, nem akkor iszik, amikor szomjas, egyéb szükségleteit sem akkor végzi, amikor biológiai késztetése van, hanem amikor a munka üteme ezt megengedi. Legtöbben rutintevékenységeket végzünk, amelyek a természetes kíváncsiság elkorcsosulásához vezetnek. Kreativitásunkat szerencsés esetben is csak korlátozott mértékben élhetjük meg a legtöbb munkahelyen. Konformizmust követelnek tőlünk, amely az adott munkahellyel való teljes azonosulást jelenti. Mindennapjainkban megéljük, és többnyire fogcsikorgatva tűrjük az alacsony társadalmi rangunkkal járó frusztrációkat. Mindezek alapján belátható, hogy az önértékelés, önbecsülés, önbizalom megszerzése és növelése nem egyszerű, de nagyon is szükséges dolog.

Hányan tapasztaltuk már magunkon a nyugtalanságot, a feszültségérzést, az ingerlékenységet, a koncentrációképesség csökkenését, a lehangoltságra való hajlamot, az enerváltságot, a kisebbségi érzést? Ezek pszichikai tünetek. Ha időben nem kapunk segítséget, a pszichés tüneteink testi tünetekké „növik ki” magukat. Jelentkezik a hideg végtagok problémája a keringési zavarok miatt, izzadási rohamokra való hajlam, szabálytalan szívverés, szúró érzés a szívtájon, szédülés, magas vagy alacsony vérnyomás, fejfájás, tarkótáji izomfeszülés. A tünetek szinte a végtelenségig sorolhatók.