Ez is csodálatos! Köszönöm,hogy láthattam, hallhattam!
Minden jót! magdi

Válasz

A mandala lélektana

"A mandala szó szerinti jelentése: kör. Valójában nem más, mint egy meglehetősen bonyolult rajzolat, amely egy külső övből és egy vagy több egymásba rajzolt körből áll, melynek közepén egy négy háromszögre osztott négyzet van; a háromszögek belsejében, valamint a mandala közepén újabb körökben istenalakok vagy jelképeik láthatók. Ez a szerkezet végtelen számú változatot enged meg: némelyik mandala labirintusra hasonlít, mások palotára, bástyákkal, tornyokkal és kertekkel, virágminták szerepelnek kristályszerkezetek helyett, és olykor felismerni lehet a gyémántot és a lótuszvirágot is.
A legegyszerűbb mandala a yantra ("megtartásra szolgáló tárgy", "eszköz", "szerkezet"). Ezt a hinduizmus által alkalmazott diagramot fémre, fára, bőrre, kőre, papírra rajzolják, vésik, vagy egyszerűen a földre írják, vagy falra karcolják. A yantra szerkezetét tekinthetjük a mandala vonalas paradigmájának: voltaképp háromszögek sora alkotja több egymásba rajzolt kör közepén, egy négy "kapuval" ellátott négyzet belsejében. A lefelé mutató háromszög a yonit, vagyis Saktit jelképezi, a fölfelé mutató pedig a férfielvet, a lingamot és Sivát, míg a középpont (bindu) a megkülönböztet-hetetlen Brahmant. Ezek szerint a yantra szimbolikája a kozmikus megnyilvánulásokat jelképezi az őseredeti egységből kiindulva.
A mandala ugyanezt a jelképiséget alkalmazza többféle, de egymással megfeleltethető síkon. Nem más, mint az univerzum térképe. A mandala külső öve egy "tűzkorlát", amely egyrészt megakadályozza a be nem avatottak bejutását, másrészt pedig azt a metafizikai tudást jelképezi, amely "elégeti" a tudatlanságot. Ezután egy "gyémántöv" következik, a gyémánt a legfőbb tudat, a boddhi, a megvilágosodás jelképe. Rögtön a gyémántöv belsejében húzódik egy kör, amelynek mentén nyolc temető látható, a szétszórt tudat nyolc aspektusának szimbólumai, a temető ikonográfiai motívuma főképp a rémisztő istenségek mandaláin tűnik fel. Ezután egy levélöv következik a szellemi újjászületés jelképeként. Ez utóbbi körnek a közepén található a tulajdonképpeni mandala, amelyet "palotá"-nak is neveznek, vagyis az a hely, ahol az istenek képei láthatóak.
A "palota" szélén nyílik a négy főkapu, amelyeket rémisztő képek védelmeznek: a kapuőrök. Szerepük kettős: egyrészt oltalmazzák a tudatot a tudattalan bomlasztó erőivel szemben, másrészt támadó szerepük is van: a tudatnak, ha úrrá akar lenni a tudattalan világán, akkor harcot kell vívnia. Olykor a mandala belsejében lévő istenségek is ijesztőek, ők azok, akikkel az ember a halála után a bar-do állapotában találkozik. A kapuőrök és a rémisztő istenek kiemelik a mandalába való behatolás beavatási jellegét.
Minden beavatás feltételezi az egyik létmódból a másikba való átmenetet, ám ezt egy sor kisebb-nagyobb próbatétel előzi meg, amelyet a jelöltnek ki kell állnia. A beavatás jellegzetes próbája a "küzdelem a szörnnyel" (ami a harci beavatásokban szó szerint értendő). Tantrikus síkon a "szörnyek" a tudattalannak az egyetemes "üres"-ből jövő erőit képviselik, és a tét az általuk keltett félelem lebírása.
Számos mandalának világosan labirintus jellegű a rajzolata. A labirintus rituális funkciói közül kettő különösen érdekes ebből a szempontból: egyrészt az, hogy a túloldalt jelképezi, bárki lép is oda be a bevatás révén, az valódi halálnak és feltámadásnak lesz a megvalósítója, másrészt pedig egyfajta "védőrendszert" képvisel, mind spirituálist (a gonosz szellemek és démonok, a káosz erői ellen), mind anyagit (az ellenségekkel szemben). Ebből a szempontból nézve a mandala szerepe is kettős: egy földre rajzolt mandalába való belépés beavatással ér fel, másfelől "megvédi" a tanítványt minden romboló erővel szemben, egyszersmind segíti az összpontosításban, hogy megtalálja saját "középpontját".
A mandala liturgiája bizonyos számú rítusból áll. Gondosan kiválasztják a mandala megrajzolásának területét, amelynek simának kell lennie, kövek és fű nélkül; ez a transzcendentális sík megfelelője. Tudjuk, hogy a sík terület a paradicsom és minden más transzcendens világ megfelelője, míg a hegyrajzi domborzatok a teremtést, az alakzatok és az idő megjelenését jelzik. A mandalában tehát a paradicsom képét láthatjuk, annak többféle jelképe is megjelenik rajta. Ilyen például a "démonok kiűzetése" is. Tőlük úgy tisztítják meg a területet, hogy megidézik a Földistennőt, ugyanazt, akihez Buddha is fordult, vagyis megismétlik Buddha példaértékű tettét, a föld pedig "Gyémántfölddé" változik. Megtéve ezeket az előkészületeket, a mandalát két kötél segítségével rajzolják meg. Az egyik kötél fehér, ez jelzi a mandala külső határait, a másikat öt különböző színű zsinórból fonták. Színes rizsporral is megrajzolható az ábra. A háromszögbe becses és illatos anyagokkal, szalagokkal, virágokkal, ágakkal teli vázákat állítanak az istenek "leszállóhelyéül".
A beavatás valamely kedvező napon történik, egy tengerhez vagy folyóhoz közel fekvő helyen. A ceremónia napjára virradó éjszakán a tanítvány a "nirvánába lépő Buddha" testhelyzetében alszik el, másnap elmondja álmát gurujának, s a beavatás csak akkor mehet végbe, ha az az álmot kedvezőnek találja. A tulajdonképpeni szertartás egy sor megtisztulással és áldozattal veszi kezdetét. A guru mantrákkal megtisztítja a tanítvány szerveit(U a harmadik szemre, I,A,R,AN a szakrális csakrára) és megtisztítja a rituális tárgyakat is, főként a vázákat. A "győzelmi edényt" a mandala közepére állítja, és illatszerekkel, tömjénnel tiszteli meg. A fehérbe öltözött tanítvány fejére a guru virágfüzér koronát helyez. Ezután a tanítvány virágokkal és arannyal díszített kis mandalát rajzol tisztelete jeléül mestere lába köré, majd fölajánlja magát neki egy - ha csak lehet, a saját családjához tartozó - fiatal lánnyal együtt. A mester öt csepp ambróziát (vagyis öt szent anyagot) tesz a tanítvány nyelvére a megfelelő mantrák kíséretében, a tömjént pedig más mantrákkal szenteli meg. Azután a "tomboló istenek általi megszállottságot" idézi elő. Vajrapani, a haragvó isten hatalmába keríti a tanítványt, miközben a bizonyos mantrákat ismételget, és hevesen zihál, majd énekelni és táncolni kezd, a tomboló istenségek hagyományos mozdulatait utánozva. E rítus révén a tudattalan erői árasztják el a tanítványt, aki szembeszállva velük "elégeti" minden félelmét és aggályát. Ezután megidézi az öt békés istent, és újra megleli nyugalmát. Ha a megszállottság túl sokáig tartana, akkor a guru az OM AH HUM mantra által fölszentelt virággal érinti meg tanítványa homlokát. Aztán beköti szemét és egy virágot ad a kezébe, amit a tanítvány a mandalába dob; az a rész, ahová a virág esik, arra az istenségre utal, aki különösen kegyes lesz a beavatás során.
A mandalába való lépés hasonlít minden "közép felé haladáshoz". A mandala középpontja annak a végtelen apró pontnak felel meg, amelyen az axis mundi, a világtengely merőlegesen áthatol. Ehhez közeledve a világ közepe felé halad a tanítvány, aki mióta a mandalába lépett, szent térben tartózkodik, az időn kívül, az istenek pedig alászálltak a vázákba. Egy sor meditáció segít a tanítványnak, mikre előre felkészült, hogy szívében megtalálja az isteneket: látomásában tanúja annak, hogy az istenek tulajdon szívéből felemelkedve betöltik a kozmikus teret, majd újra visszatérnek belé. Más szóval megvalósítja a világok keletkezésének és pusztulásának örök folyamatát, aminek révén beléphet a kozmikus nagy idő ritmusába és megértheti annak ürességét."

Forrás: http://www.kreativjudy.eoldal.hu/

Válasz