A lét három szinten jelenik meg,és ezeken a szinteken más és más módon kerül kapcsolatba az ember azzal,ami van.Az első szint a hatás

szintje .

A legtöbb ember ezzel a szinttel kerül kapcsolatba,és realitásnak nevezi.

Különbözőképpen lehet hozzáállni,például agresszívan elutasíthatom :

nem értem ugyan ezt a realitást,de hatalmamban áll szétzúzni.

Lehet vágyakozva fordulni felé : szeretetem még "birtoklásként" fogalmazódik meg.Szerelmes tinédzserként rajongok társamért,teljesen magaménak akarom tudni,és féltékeny vagyok,ha másvalakivel is szóba áll.Teljes szeretetét,figyelmét és elismerését magamnak akarom,és ugyanezeket a struktúrákat élem majd meg később,"felnőttként",újabb

és újabb formában.

Lehet semlegesen szemlélni : ezt a fajtát választom,ha például tudós vagyok.Mindennel foglalkozom,amit látni vagy mérni lehet,vagy amire hivatkozni lehet,és ekképpen egyre inkább felismerem a dolgokban rejlő törvényszerüségeket.Ahol azonban törvényszerüség létezik,ott lennie kell valakinek,aki a törvényt létrehozta,így hát keresem a hatások "okát".

A következő szint az ok szintje.A paraszt újra meg újra kapcsolatba kerül ezzel a szinttel : okot szolgáltat a vetéssel,s a megfelelő hatás nem marad el.A tudós felismeri a jelenségek mögött a természeti törvények hatását mint okot,de tovább izgatja a kérdés : vajon az oknak mi az oka,és talán a fizikán át eljut a valláshoz,és felismeri minden létező mögött az egyetlen erőt mint végső okot.

Így jut el az ember végül a lét szintjére.Ha már felismerte,hogy minden az egyetlen erő kifejeződése,és ez az egyetlen erő minden oknak az oka,akkor egyszer valamikor azt is felismeri,hogy ő is ennek az egyetlen erőnek a kifejeződése.Választhatja azt,hogy ennek a benne és rajta keresztül ható egyetlen erőnek csendes szemlélője lesz,és hagyja,hogy történjék,ami történik,és önmagával és a léttel összhengban él,de aktívan be is avatkozhat.Felismeri teremtő lehetőségeit,és aktívan meghatározza a történéseket.Maga alakítja a

sorsát,a másokét is,az egész teremtést.Felhasználja az egyetlen erőt,hogy a létet formálja,míg egyszer csak felteszi a kérdést :

"Tulajdonképpen ki használja az egyetlen erőt?" És felismeri,hogy Én

vagyok az egyetlen erő!Ebben a pillanatban azt is felismeri,hogy "én"

egyáltalán nem is létezik : az én illúziója szerte foszlott.Mindig is az egyetlen erő cselekedett : a VAGYOK,én vagyok! Minden,ami létezik,az Egynek különböző megnyílvánulása-mind-egy.Csak én vagyok!S hogy ne legyek ilyen egyedül,kitaláltam az életjátékot,és sokaségként jelenítettem meg magam.

A tudás csak "fájdalomdíj"

az önmagadhoz vezető úton.

Minden tudásnál fontosabb,

hogy KÉPES IS VAGYOK!

Nyomban kipróbálom hát,hogy mindarra,

amit tudok,valóban képes vagyok-e.