"

Én, Thoth, az Atlantiszbeli,
titkok mestere, feljegyzések őrzője
hatalmas király, mágus,
átélve nemzedékeket
készülve arra, hogy az Amenti
termeibe távozzam
elhelyezem az utánam következők
számára az útmutatást
a Nagy Atlantisz hatalmas
bölcsességének feljegyzéseit

a Nagy Keor városában
Undal szigetén régmúlt időkben
kezdtem életem.
Nem mint a ma kicsi emberei
éltek és haltak egykor az atlantiszbeli
hatalmasok, hanem eonról-eonra
megújították az Amenti termeiben életüket,
ahol az élet folyója szakadatlanul
áramlik.


Százszor tíz alkalommal
szálltam alá a sötét úton, amely
a Fénybe visz,
és ugyanennyiszer jöttem ki
onnét megújulva testemben
és erőmben.

Most egy időre távozom
és Khem lakói nem hallanak
felőlem.
Egy eljövendő időben azonban
újra eljövök, erőteljesen és hatalmasan.
A hátrahagyottakat számonkérem.
Rettegj Khem népe, ha
csalárdul kiadtad tanításomat,
mert visszavetlek titeket
a barlangok sötétjébe, ahonnan egykor
előjöttetek.
Ne adjátok ki tanításomat
az Északiaknak sem a Délieknek
nehogy átkom utolérjen titeket.
Emlékezzetek és vigyázzátok
szavam, mert bizton visszatérek
és számonkérem, azt aminek
őrzését rátok bíztam
Igen, az idő és a halál mögül is
visszatérek jutalmazva vagy büntetve
attól függően, hogy bizalmammal
hogyan éltetek.
Nagy volt népem egykor
a mai kicsiny ember képzeletén
felülálló, ismerte a régi tudást;
a távolit a szív végtelenségében
kutatta.
Ez a tudás a föld ifjainak birtokában volt
Bölcsek voltunk a Fény Gyermekeinek
bölcsessége által, kik köztünk lakoztak.
Erősek voltunk az örök tűztől származó
hatalom által.
És ezek között, az emberek legnagyobb
gyermekei között élt apám Thotmész
a Nagy Templom őrzője,
ki közvetített a templomban lakozó
Fény Gyermekei és a tíz szigeten élő atlantiszi nép között.
Ő volt a szócső, a Három utáni,
Unal lakója, aki a Királyokhoz
alázatosságot ébresztő hangon szólt.

Ott nőttem férfiúvá, megtanulva
atyámtól a régi titkokat. Legbelsőbb
lényemben a bölcsesség utáni vágy
tüze emésztőn lobogott.
Semmit sem kívántam jobban csak a tudást
Egy nagy Napon
parancs érkezett a Templom
lakójától hogy járuljak elé.
Kevesen voltak az ember fiai között azok,
kik éltükben tekintetüket e hatalmasságra vethették.
Mert a Fény Gyermekei különböznek az emberek fiaitól,
amikor nem földi testben járnak-kelnek.


Kiválasztott az emberek közül,
és tanított engem a Templomlakó, hogy célját
betöltsem, mely akkor még az idő méhében
meg sem fogant.
Hosszú korokon át laktam a templomban,
tanulva egyre több bölcsességet
mígnem én is közelébe kerültem a Fénynek
mely a nagy tűzből származott.
Megmutatta az ösvényt, amely az Amentihez
vezet, az alvilághoz ahol a hatalmas Király
ül trónján.
Mélyen meghajoltam a tisztelettől
az élet Urai és a halál Urai előtt, és
ajándékul megkaptam az Élet Kulcsát.
Megszabadultam az Amenti termeitől,
és immár nem köt az élet
körforgásához a halál.


Messzi csillagokhoz hatoltam, mialatt
a tér és az idő semmivé vált.
Nagyot kortyolva a bölcsesség
serlegéből az emberek szívébe láttam,
ahol még nagyobb titkok fedték fel magukat.
Örömöm határtalan volt,
mert csak az igazság keresésekor csillapodott
szívemben a láng.

Lent éltem korokon át látva másokat,
hogy isszák a halált, majd visszatérnek a fényre.
Idővel Atlantisz királyságaiból
tudatok hullámai érkeztek, melyeket
egykoron jól ismertem. Egy alsóbb rendű
csillag ivadékai szálltak helyettük Atlantiszra.


Meghajolva az alázatosságban
a mester szavai bennem kivirágoztak.
Lefelé a sötétségbe fordultak az
Atlantiszbeliek gondolatai míg
haragjában, a Templomlakó felemelkedett
az Agwanti-ról (nincs pontos megfelelője
egyfajta semlegességet jelent)
kimondva a Szót, megidézve a hatalmat.
A föld mélyén az Amenti fiai hallván ezt,
az örökkön égő tűz virágának irányváltozását
vezetve, elmozdították azt a Logosz által.
A nagy tűz iránya így megváltozott.

A világra ekkor nagy víz borult
rombolva és süllyesztve, egyensúlyából kiborítva
a Földgolyót, míg a víz felért
a Fény templomához, Undal nagy hegyéig,
mely utolsóként kimagasodott.
Csak a források zubogására figyelők
menekültek oda.
Szólított engem akkor a mester:

„Gyűjtsd össze népemet
vidd őket az általad tanult módon
a vizeken túlra, ahol a szőrös testű
barbárokat sivatagi barlangokban leled.
Kövesd ott tovább az általad ismert tervet.”
 
Összegyűjtve népemet beszálltam a
Mester nagy hajójába, mely
hajnalban felrepült. Alattunk
a templom sötétlett, míg hirtelen
rá nem borult a víz, és eltűnt a színről, oda
hol épen rejtve marad az előre jelzett időpontig.

A hasadó hajnal felé menekültünk,
alattunk Khem gyermekeinek
hazája tűnt elő. Jöttek felénk
lándzsákkal, husánggal, dühödten,
hogy szétzúzzanak.
Pálcámat felemelve sugarat küldtem feléjük,
mely úgy ütötte meg őket útjukon,
mint a hegyről lezúduló kő a felfelé igyekvőt.
Majd nyugodtan, békésen szóltam
beszélve a Nagy Atlantiszról mondván, hogy
a Nap fiai és küldöttei vagyunk.
Megaláztam őket varázslataimmal, mígnem
lábaimhoz borultak, és én elbocsátottam őket.

Hosszú időn át éltünk Khem földjén,
míg a Mester parancsának engedelmeskedve —‚ aki alvó, de mégis
örökkön él —‚ elküldtem Atlantisz fiait a világba,
hogy az idő méhében a bölcsesség
újra az emberre szálljon.


Hosszú időn át lakoztam Khem
földjén hatalmas eredményt elérve a
magamban található bölcsesség által.
A tudás fényéhez fölnőttek
kiket bölcsességem esőcseppjei illettek:
Khem gyermekei.
Ekkor utat törtem az Amentihez,
hogy megtartsam erőmet, én ki
Atlantisz Napjaként kort korra éltem
őrizve a bölcsességet és a följegyzéseket.

Naggyá lettek Khem gyermekei
meghódítva a környező népeket,
fölnőve lassanként a lélek erejéhez.
Egy időre távozom soraikból
az Amenti sötét termeibe, a föld alá
a hatalmak Uraihoz, hogy újra
találkozzam a templomlakóval.

Magasan a kapuhoz bejáratot emeltem,
mely az Amentihez vezet.
Kevesen merik megközelíteni
és kevesen lépik át az Amentihez
vezető kaput.

A folyosó fölé emeltem egy hatalmas
Piramist azzal az erővel, mely legyőzi a földét (a gravitációt)
Mélyen helyeztem el az erő kamrát
Ahonnan egy kör alakú járatot vájtam
majdnem a csúcsig.
A legtetejére helyezve a kristályt, mely sugarait
az „idő-térbe” küldi lehozva az éterből az erőt,
az Amentihez vezető kapura irányítva azt.

Más kamrákat is helyeztem belé
látszatra üresen hagyva, de
Amenti kulcsait itt rejtettem el.
Először hosszú böjt által tisztuljon meg
Ki bátran a sötétségbe jönni mer.
Feküdjön kamrám kőszarkofágjára
Hol átadom neki a nagy titkokat.


Majd nyomban kövesse a találkozónkhoz
vivő utat még ha a föld sötétségben
volna is az. Én, Thoth, a bölcsesség Ura
megtalálom, fenntartom, és örökké
vele maradok.

Megépítettem a Nagy Piramist
a föld Erőpiramisának mintájára
mely örökkön ég, hogy hatalmas
maradjon korokon át.
Belé helyeztem a mágikus tudományt,
hogy ott legyen mikor ismét visszatérek.
Igen, míg alszom az Amenti termeiben
lelkem szabadon kóborolva újra megtestesül;
Emberek között újra alakot öltök
(Hermész, a háromszor született)

Küldötte vagyok e földön a
Templomlakónak
teljesítve parancsait, hogy az ember
magasba emelkedjék.
Most visszatérek az Amenti termeibe
hátrahagyva bölcsességemből.
Őrizd meg és tartsd meg a Templomlakó
szavát.
Emeld szemed mindig a fényre
És időben a Mesterrel leszel.
Méltán érzed majd az egységet vele,
csakúgy mint ahogy a mindenséget is megérdemelten érzékeled...."