Az egyik leghíresebb bölcs az ősi Indiában Szvetaketu volt. Bölcsességét pedig így szerezte. Amikor még csak hétéves volt, az apja elküldte a Védákat tanulni.

Szorgalmával és intelligenciájával túlszárnyalta minden diáktársát. Eljött annak is az ideje, hogy őt tartsák a Védák legnagyobb élő szakértőjének, pedig még alig volt felnőtt.

Ahogy hazatért, az apja próbára akarta tenni a fia képességeit. Ezt kérdezte tőle:

– Megtanultad – e, azt a tanulás által, amin kívül semmi mást sem szükséges tanulni?

Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához. Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.

Végül is nagypapa hozzá fogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban. Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:

– Mi az ördögöt keresel?

 Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az
annak erdejében vadászott.
A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, mivel ilyen büntetés járt
annak, aki vét más tulajdona ellen.
De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, és szabadságot
kínált neki, feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol egy nehéz
kérdésre.
A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?
Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, az ifjú Artúr
számára pedig megválaszolhatatlannak látszott...

Aranyosi Ervin: Lics és Locs

Lics és Locs, a két boszorkány rosszban töri a fejét,
Csúffá teszi, latyakossá az emberek életét….
Locs csinálja a locspocsot, mikor olvad kint a hó.
Egyszer el is akadt benne szánjával a télapó.
Lics szeret sokat beszélni, locsi-fecsi, csupa báj?
Locs is igen sokat locsog, pletykálkodó buta száj.
Ahogy beszél csak úgy fröcsög, mint a latyak szerteszét.
Okoskodik, villogtatja mások előtt az eszét.
Ha végre egy kis hó hullik és a földet elfedi.

Ünneplő ruháját
a szív magára ölti,
ember a karácsonyt,
megtisztulva tölti.
A hétköznapi lelkek
megtelnek békével,
egymás iránt érzett
szívszeretetével.
Kár, hogy csak ilyenkor
mozdul meg a lélek,
csak ilyenkor zendül
ajkunkon az ének.
Ilyenkor látjuk csak
a nyomorúságot,
ilyenkor öleljük
az egész világot.
Pedig a világnak
a legszebb ajándék,
ha van bennünk részvét
és jobbító szándék.
Ezért a karácsony
sose érjen véget,
egész évben tanulj
könyörületességet.

Megnyíló szívvel, szeretettel
köszöntsön rád karácsony éj.
Legyen vidám, boldog az ember!
Az élet szép! Nem kell, hogy félj!
Álmodj magadnak bármi szépet,
Amire vágysz, tiéd lehet!
Képzeld magadba azt a képet:
már meg van, s “fogja két kezed”.
Sose hidd azt, hogy neked nem jár,
amire vágysz, megkaphatod.
Ne hidd szerencse reád nem vár,
mert ezzel azt csak eltolod.
Várj csak nyugodtan, bármi szépre,
szárnyra veszi a gondolat.
S minden irigység ellenére,
elérkezik, “hozzád szalad”.