A türelmetlen ember mindent azonnal akar.A türelem a várni tudás képessége!Ilyenkor nem siettetjük a dolgokat,mert tudjuk, "ha eljön a

reggel,felkel a Nap".Mindennek mag van a maga ideje,de ezt sokszor nem tudjuk kivárni.A türelem segítségével az Én háttérbe húzódik,s hagyja,

hogy az általa megismerni kívánt dolog a s aját tempója szerint nyilatkoztassa meg magát.A gyors és felszínes megismerés helyett így mély és alapos tudásra tehetünk szert.

Ha lemondunk arról,hogy siettessük a dolgokat,akkor a türelmes kivárás révén elmélyültebben tudunk majd figyelni.Így olyan területekre nyílik

rálátásunk,amelyek korábban elvoltak zárva előlünk.(A türelmes kivárást

persze semmiképp sem keverjük össze a halogatással,illetve a lustasággal!)A mai korra jellemző "gyorsan,könnyedén"típusú szemlélet nem alkalmazható a szellemi fejlődés útján.A türelmetlen ember csak a felszínt nézegeti,míg aki türelmes,abban mély belátás születik.

Egy szútrában Buddha Sákjamuni az általunk valóságosnak tartott jelenségvilágot több hasonlattal illette. Ezek a metaforikus jellegû leírások valóságunkat egy hulló csillaghoz, optikai illúzióhoz, táncoló lángú vajmécseshez, hajnali harmathoz, vízbuborékokhoz, villámláshoz, álmokhoz, felhõkhöz hasonlítják. Buddha szerint minden összetett létezõ, minden "dharma", illetve minden jelenség valótlan és állandóan változó, mint az elõbb említett példák.

Az álmok hasonlata is szerepel ezekben a szútrákban, hisz mindannyian tudjuk, hogy ha elkezdünk egy álmot elemezni, nem találunk semmilyen konkrét valóságot.

Ó, tanítványok! Buddha egy haszontalan ember. Nem törekszik jólétre és hírnévre. Ha nem látjátok igazi természeteteket, és azt hiszitek, hogy a szútrák olvasása, a buddhák segítségül hívása, a hosszantartó és kemény tanulás, az éjjel-nappal való gyakorlás, a virrasztás, vagy a tudás a DHARMA, akkor gyalázzátok a dharmát. A múlt és jövő buddhái csupán az igazi természet látásáról beszélnek. Minden gyakorlás véget ér egyszer. Hogyha nem látjátok igazi természeteteket, és azt állítjátok, hogy elértétek a Tökéletes és Felülmúlhatatlan felébredettséget, magatoknak hazudtok.

Az ember sokszor elégedetlen azzal ami van,gyakran panaszkodik,

sopánkodik.Az elégedetlenség abból a gondolatból fakad,hogy nem jó vagy nem elég az,ami van,s az ember a külső körülmények változásától várja saját belső boldogságát.Az elégedetlenség a hiánytudatból fakad.A hiánytudat azt jelenti,hogy az ember úgy érzi,mindig szüksége van valamire ahhoz,hogy jól érezhesse magát.

A szellemi igazság viszont a következő : mindig minden megadatik számunkra,ami fejlődésünkhöz és felemelkedésünkhöz szükséges!

A imádság Istennel való beszélgetés.

Most nem arról akarok beszélni, hogy általában véve a belső ima felel-e meg jobban az emberek belső szükségleteinek, vagy pedig az ajakima. Csak annyit mondok: egyikre éppúgy szükségetek van, mint a másikra.

Bensőnkben van valami, ami összehasonlíthatatlanul értékesebb mindannál, amit látunk: a lélek.

Ne úgy képzeljük a lelket, mintha valami csekélyke, szűk dolog volna, hanem úgy, mint egy egész belső világot, amelyben annyi pazar fénnyel berendezett lakás van.

Az ember hajlamos észrevenni mások hibáit,és gyakran sértő módon szóvá tenni azokat.A luciferi ősnegatívítás miatt elöbb észrevesszük azt,ami a másikban kritizálható,mint azt,amit tanulhatunk tőle.Az udvariasság jelen esetben a másik ember gyengeségeinek és hibáinak az elnézését jelenti.Ehhez önuralomra van szükségünk!

Az önuralom,az önkontrol által az ember tudatosan lemond arról,hogy hangot adjon szubjektív érzéseinek és kritikus véleményének.A feladat az,hogy tudatossan keressük meg a másik emberben azt,ami benne értékes és tiszteletre méltó.Fontos,hogy valamilyen formában ezt kifejezésre is juttassuk!

Aki nem képes együttérző módon fordulni mások felé,az saját elefántcsonttornyának a rabja.Ugyanakkor nem szabad összekeverni a sajnálatot és az együttérzést.A sajnálat a sajnálkozóról szól,míg az együttérzés a másik emberről.A sajnálat abból fakad,hogy az ember tudatalatt beleéli magát abba a szorúlt helyzetbe,amelybe a másik ember került.A sajnálkozó tulajdonképpen önmagát sajnálja.Az együttérzés viszont ténylegesen a másik emberről szól.Két szélsőséget kell tehát elkerülni : azt,amikor az ember elutasító és érzéketlen mások szenvedései iránt,és azt,amikor ahelyett,hogy kihúzná a gödörből a másikat,a sajnálattól indíttatva beugrik mellé a mélybe.Így már ketten vannak a gödör fenekén.

Egyszer megkérték a Buddhát, hogy magyarázza el, mi a valódi boldogság. Felsorolt különféle jó cselekedeteket, melyek a boldogsághoz vezetnek, és valóságos áldást jelentenek. Mindezen áldások két kategóriába sorolhatók: a család és a társadalom iránti kötelezettségek teljesítésével olyan cselekedeteket végezni, melyek hozzájárulnak mások jólétéhez, és olyan cselekedeteket végezni, amelyek tisztítják a tudatot. Az egyén jólléte elválaszthatatlan másokétól.

Részlet: Pósa Ferenc Lélekmelengető című könyvéből

Sikerült már magad elől végleg elrejtened minden Isteni tulajdonságodat?

Oly sokáig hitted,oly sokáig mondogattad magadnak,hogy elhitted :

te nem rendelkezel azokkal az Isteni tulajdonságokkal,melyekre annyira vágysz!

Te ugyan azt tudhatod és tudod,mint Isten,csupán emlékezned kell lényed legmélyebb érzéseire,megérzéseire,emlékezned kell a képzeleted teremtő erejére,ami "elhozza" számodra a kívánt célt.

Halljuk meg az élet zenéjét.

Legtöbben csak a diszharmóniát hallják.

(Theodor Fontane)

Ha hiheted azt,minden lehetséges a hívőnek.

(Márk 9,23)

Túlságosan nagyra értékeljük a tudást,és tulságosan keveset tudunk a hit gyakorlati értékéről.

A hit nem más,mint minden emlékezés az ember saját,isteni természetére.Jézus gyakran mondta : "...legyen úgy,ahogy hitted!"

(Máté 8,13).

Mindannyiunkban kétféle természet lakozik:Káiné és Ábelé.

Káin az ember önös része,amely birtokvágyó,és újra meg újra megpróbál hatalmába keríteni valamit,vagy akaratát másokra rákényszeríteni.Káin,akinek neve birtoklást jelent,felül akar kerekedni rajtunk.

Ábel az ember szellemi része,az ember igazi természete,az,amilyennek lenni készült.Neve annyit jelent:lélegzet.Örökké harmóniára törekszik,

kiegyenlítésre,a meglévő állapotok javítására,és mindenben a jót kívánja életre kelteni.Az embernek ez a valódi szellemi természete,amely csendben,feltünés nélkül igyekszik tenni a jót.

A lét három szinten jelenik meg,és ezeken a szinteken más és más módon kerül kapcsolatba az ember azzal,ami van.Az első szint a hatás

szintje .

A legtöbb ember ezzel a szinttel kerül kapcsolatba,és realitásnak nevezi.

Különbözőképpen lehet hozzáállni,például agresszívan elutasíthatom :

nem értem ugyan ezt a realitást,de hatalmamban áll szétzúzni.

Lehet vágyakozva fordulni felé : szeretetem még "birtoklásként" fogalmazódik meg.Szerelmes tinédzserként rajongok társamért,teljesen magaménak akarom tudni,és féltékeny vagyok,ha másvalakivel is szóba áll.Teljes szeretetét,figyelmét és elismerését magamnak akarom,és ugyanezeket a struktúrákat élem majd meg később,"felnőttként",újabb

és újabb formában.

A buddhista mitológiában az egyik legnépszerűbb női alak a végtelen könyörületesség megtestesítője, akinek kultusza különösen Tibetben, Mongóliában és Nepálban elterjedt. Nem ismeretes, hogy személye mikor és hol tűnt fel először, de valószínű, hogy az i.sz. 1. évezred első felében Indiában, erre utal óind neve is, amelynek jelentése: csillag. Az első európai misszionáriusok Szűz Máriával azonosították. Amikor kultusza a 11.