Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az
annak erdejében vadászott.
A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, mivel ilyen büntetés járt
annak, aki vét más tulajdona ellen.
De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, és szabadságot
kínált neki, feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol egy nehéz
kérdésre.
A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?
Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, az ifjú Artúr
számára pedig megválaszolhatatlannak látszott...

Aranyosi Ervin: Lics és Locs

Lics és Locs, a két boszorkány rosszban töri a fejét,
Csúffá teszi, latyakossá az emberek életét….
Locs csinálja a locspocsot, mikor olvad kint a hó.
Egyszer el is akadt benne szánjával a télapó.
Lics szeret sokat beszélni, locsi-fecsi, csupa báj?
Locs is igen sokat locsog, pletykálkodó buta száj.
Ahogy beszél csak úgy fröcsög, mint a latyak szerteszét.
Okoskodik, villogtatja mások előtt az eszét.
Ha végre egy kis hó hullik és a földet elfedi.

Ünneplő ruháját
a szív magára ölti,
ember a karácsonyt,
megtisztulva tölti.
A hétköznapi lelkek
megtelnek békével,
egymás iránt érzett
szívszeretetével.
Kár, hogy csak ilyenkor
mozdul meg a lélek,
csak ilyenkor zendül
ajkunkon az ének.
Ilyenkor látjuk csak
a nyomorúságot,
ilyenkor öleljük
az egész világot.
Pedig a világnak
a legszebb ajándék,
ha van bennünk részvét
és jobbító szándék.
Ezért a karácsony
sose érjen véget,
egész évben tanulj
könyörületességet.

Megnyíló szívvel, szeretettel
köszöntsön rád karácsony éj.
Legyen vidám, boldog az ember!
Az élet szép! Nem kell, hogy félj!
Álmodj magadnak bármi szépet,
Amire vágysz, tiéd lehet!
Képzeld magadba azt a képet:
már meg van, s “fogja két kezed”.
Sose hidd azt, hogy neked nem jár,
amire vágysz, megkaphatod.
Ne hidd szerencse reád nem vár,
mert ezzel azt csak eltolod.
Várj csak nyugodtan, bármi szépre,
szárnyra veszi a gondolat.
S minden irigység ellenére,
elérkezik, “hozzád szalad”.

Aranyosi Ervin: Nevetni kell!

Nevetni kell, mert ettől szebb az élet,
tedd hát vidámmá mindennapjaid!
Mikor vidám vagy, más is szeret téged,
- a Hahota Jóga erre megtanít.
A nevetés szíved mélyéből árad,
s terjed tovább, mint futótűz a szélben.
A nevetéstől minden könny felszárad,
ragyog az arcon, s az emberek szívében.

2010. december 13-án, hétfőn 18 órakor tartjuk, az idei évadzáró Hahota Jóga Klubfoglalkozásunkat az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház második emeletén, a 217-es teremben (1042 Budapest, István út 17-19).

Tetszugen, a Zen tudósa, óriási fába vágta a fejszéjét: hétezer példányban akarta kiadni a szutrákat, melyek addig csak kínaiul voltak olvashatók. Keresztül-kasul utazta Japánt, hogy összegyűjtse tervéhez a szükséges összeget. Néhány gazdag ember száz aranyat is adott neki, de többnyire csak filléreket kapott, parasztoktól. Tetszugen egyformán hálás volt minden adományért, függetlenül a kapott pénz értékétől.

Tíz hosszú év utazása után végre megvolt a tervhez szükséges pénz.

Levéltelen, magányos ágak,
csontváza alvó, néma fának,
ha hull a hó, csak hófogók,
ha fúj a szél sivalkodók.
Tavaszra váró hosszú percek,
ilyenkor lassan, lomhán telnek,
teendő itt csak egy marad,
etetni pár kis madarat.
Etető lóg az egyik ágról,
apró kis emlék még a nyárból,
amikor volt még élelem,
és nem volt fagy, se félelem.
Terülj kis asztal fenn az ágon,
repülj csak erre kis barátom,
tömd meg begyed, van itt mit enni,
tudom nehéz most madárnak lenni.

Egy szerzetes a kolostor mezején sétált, amikor egy nap madárdalt hallott. Megigézve hallgatta. Úgy tűnt neki, hogy igazából még sosem hallott madárdalt.

Amikor a madár elhallgatott, visszatért a kolostorba, és nagy döbbenettel tapasztalta, hogy társai teljesen idegenek voltak neki, és ő is nekik.

Csak fokozatosan jöttek rá, hogy évszázadok teltek el közben. Annyira tökéletesen hallgatta a madárdalt, hogy az idő megállt, és ő átcsúszott az örökkévalóságba.

Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték, koldusok csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még csak észre sem vette őket.

Egy nap hasonlóképp haladt az utcán, és éppen az istentisztelet idejében ért a templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét és erősebben nyomta, de az ajtó be volt zárva.

Elkeseredve a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az istentiszteletet, és nem tudván, hogy mit csináljon, felnézett.

Aranyosi Ervin: Levél a Mikuláshoz

Kedves, jó Mikulás bácsi,
neked is van gyereked?
És ahol laksz, ott Lappföldön,
melegít a szeretet?
Amikor jössz, mennyi minden
fér bele a zsákodba?
Ugye te is mindent megkapsz,
mit elképzelsz álmodban?
Ugye neked szót fogadnak
a manók, s a szarvasok?
Ugye nem baj, nem haragszol,
mikor csintalan vagyok?
Ugye idén újra eljössz,
s hozol ajándékokat?
Kipucolom kis csizmámat,
s ablakunkban kép fogad.
Mert rajzoltunk testvérkémmel,
csuda, színes képeket.

Ki vagyok én?
S mi lehetek?
Egy mélyen szántó gondolat,
mely eltereli figyelmedet,
de nem oldja meg gondodat?

Ki vagyok én?
Egy cseppnyi porszem,
mit szellő könnyen elrepít?
De mondd mi lehetek szemedben,
ha előcsalom könnyeid?

Ki vagyok én?
Földre szállt angyal,
ki szebbé teszi napjaid?
És egyben ördög is talán,
ki jóra, s rosszra megtanít.

Ki vagyok én,
ha benned élek?
Buzdító lelkiismeret?
Keress meg engem Önmagadban,
s hogy ki vagy te, tán megleled…

Valóságomból álmomba bújtam,
nem nehezül rám többé a múltam.
Nem bántja lelkemet gyűlölet, átok.
Annak, ki megbántott, most megbocsátok,
most megbocsátok.

Ellazult testemnek érzem a súlyát,
elhagyom életem fájdalmát, búját.
Sok szeretettel gondolok rátok!
Annak, ki megbántott, most megbocsátok,
most megbocsátok.

Szívemben melegség, szeretet éled,
A terheket lerakom, mit rám mért az élet.
Az emberek szeretnek, mind jó barátok.
Annak, ki megbántott, most megbocsátok,
most megbocsátok.

Van, aki szebb, új jövőt épít,
van, aki szolgál másokat.
Van, aki önként végzi dolgát,
s van, aki szenved,  áldozat.

Gondolkozz rajta, hogyan éled,
megszámlált napod, életed!
Valóra váltod minden álmod,
a dédelgetett terveket?

Figyeld agyad! Mi jár fejedben?
Szabadon alkotsz! Elhiszed?
Vagy gátat épít huncut elméd,
s tudod, hogy többre nem viszed.

Gondolatot váltasz valóra,
ha mindig szépre, s jóra vágysz.
És megkapod, – legyen az bármi
- ha hited fűtött, mint a láz.

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
- Bocsásson meg hol vagyunk?
- A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
- Kaphatnánk egy korty vizet?

Két vadász bérelt egy repülőgépet, hogy elrepüljenek vele az erdős területre. A pilóta két héttel később visszatért, hogy hazavigye őket. Ránézett a vadászok által elejtett állatokra, és így szólt:

– Ebbe a gépbe egynél több bölényt nem tehetünk be. A másikat itt kell hagynotok.

– De tavaly egy ugyanekkora méretű gép pilótája megengedte, hogy kettőt is magunkkal vigyünk.

A pilóta kételkedett, de végül is beleegyezett:

– Na jó, ha tavaly sikerült, akkor, azt hiszem, az idén is megtehetjük.

Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
- S igaz lehet mindegyikünkre,
- hogy őszintébb, mint sok szavad.

Tudod a száj hazudni képes,
nem igaz minden gondolat.
De lelked tükre nem negédes.
Az őszintébb, mint sok szavad.

Szemed tüze, ha kell eléget,
Ha fázol, hát átmelegít.
Lelkedben keress menedéket,
ha az élet elkeserít.

Szemed keresi tiszta párját
s ha kedvesedben megleled,
A világ legszebbik varázsát
láthatod benne: SZERETET!

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.

Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.