Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
- Bocsásson meg hol vagyunk?
- A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
- Kaphatnánk egy korty vizet?

Két vadász bérelt egy repülőgépet, hogy elrepüljenek vele az erdős területre. A pilóta két héttel később visszatért, hogy hazavigye őket. Ránézett a vadászok által elejtett állatokra, és így szólt:

– Ebbe a gépbe egynél több bölényt nem tehetünk be. A másikat itt kell hagynotok.

– De tavaly egy ugyanekkora méretű gép pilótája megengedte, hogy kettőt is magunkkal vigyünk.

A pilóta kételkedett, de végül is beleegyezett:

– Na jó, ha tavaly sikerült, akkor, azt hiszem, az idén is megtehetjük.

Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
- S igaz lehet mindegyikünkre,
- hogy őszintébb, mint sok szavad.

Tudod a száj hazudni képes,
nem igaz minden gondolat.
De lelked tükre nem negédes.
Az őszintébb, mint sok szavad.

Szemed tüze, ha kell eléget,
Ha fázol, hát átmelegít.
Lelkedben keress menedéket,
ha az élet elkeserít.

Szemed keresi tiszta párját
s ha kedvesedben megleled,
A világ legszebbik varázsát
láthatod benne: SZERETET!

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.

Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.

Kedves, jó Mikulás bácsi,
neked is van gyereked?
És ahol laksz, ott Lappföldön,
melegít a szeretet?
Amikor jössz, mennyi minden
fér bele a zsákodba?
Ugye te is mindent megkapsz,
mit elképzelsz álmodban?
Ugye neked szót fogadnak
a manók, s a szarvasok?
Ugye nem baj, nem haragszol,
mikor csintalan vagyok?
Ugye idén újra eljössz,
s hozol ajándékokat?
Kipucolom kis csizmámat,
s ablakunkban kép fogad.
Mert rajzoltunk testvérkémmel,
csuda, színes képeket.
Neki is hozz ajándékot,
tudod, Ő is jó gyerek.

Az orvoslás első oszlopa, azaz a filozófia
Paracelsus azt tanította, hogy minden orvosnak filozófusnak kell lennie. Filozófia alatt nem különböző gondolati rendszerek ismeretét értette, hanem a természet kutatását és mély ismeretét. Korának orvosai szívesen filozofálgattak, gondolkodtak elméleti kérdésekről, őket Paracelsus egyszerűen habdoktoroknak hívta. Azt mondta, hogy az étel tetején lévő habbal foglalkoznak, ami annak legsilányabb része, de legfelül úszik, s ezért elfedi a jót, ami alatta van.

Több mint 500 év telt el azóta, hogy Paracelsus tanított és gyógyított, és ez alatt az idő alatt nagyon sok írás látott róla napvilágot. Aki „találkozott” Paracelsusszal, nem tudott közömbösen viszonyulni hozzá. Talán nincs orvos, akiről ennyit és ennyifélét írtak volna, mint róla. C. G. Jung így ír: „Egy hatalmas forgószél volt, ami megmozdított minden mozdíthatót. Egy kitörő vulkán, ami sok mindent lerombolt és felborított, de újra életre is keltett és megtermékenyített.” A legjobban úgy érthetjük meg Jung szavait, ha Paracelsust a saját korában vizsgáljuk.

Szívem szerelmének közelében ültem, és figyeltem minden szavát. Lelkem vándorolni kezdett a végtelen űrben, ahola világ álomnak tűnik csupán, a test pedig szűk börtönnek.

 Szerelmem elbűvölő hangja a szívemig hatolt.

 Ez a zene, ó barátaim! Őt hallottam annak sóhajaiban, akit szeretek, és az ajka közt félig kimondott szavakon keresztül.

Hallásom szemével láttam Szerelmesem szívét.

 Barátaim! A zene a lélek nyelve. Dallama olyan, akár a pajkos szellő, amelytől a húrok beleremegnek a szerelembe.